Artemys szerette az erdőket, hiszen gyermekévei java részét és későbbi vándorlásai alatt a legtöbb idejét a fák alatt töltötte. Élvezettel hallgatta a madarak mesés dalát, a szél suhogását a lombok között és a napsugarak táncát a faleveleken. De most, hogy ott állt a Bakacsin erdő sűrűjében, elszorult a szíve és úgy érezte, hogy ha egyre beljebb merészkedik, az erdő mély sötétségébe: valami megváltozik benne és ez megijesztette.

Érezte, hogy valahol az erdő egyik eldugottabb szegletében gonoszság tanyázik a tündék lakta varázslat árnyékában. De akármennyire megrettent az erdőben uralkodó sötétségtől, tovább ment. Szomorúan vette észre, ahogyan egyre és egyre beljebb merészkedtek, hogy már nem daloltak a madarak, nem suhog a nyugati szél a lombok között és a napsugarak táncos lábú fény-tündérei is messze jártak már.

Figyelte a magasra növő fákat, melyek olyan szorosan nőttek egymáshoz, hogy lombkoronáik eltakarták az égbolt meseszép kékjét, így mély sötétségbe borítva az erdő nagy részét. A fák levelei hajdan, olyanok lehetek, mint ezernyi színes pillangó, de most gyászos szürkébe öltöztek. Keserűen felsóhajtott és nekidőlt a fa törzsének, aminek az egyik vastagabb ágán ült fél füllel figyelve társai panaszait.

- Minden szín kiveszett ebből az erdőből... – szólalt meg Bombur szomorúan.

- Rátelepedett valami homály, valami nyomosztó varázs erre az erdőre – harapott le a kenyeréből egy darabot Ori.

- Még a fény sem tör át a lombokon – sóhajtott fel Bofur a földön fekve – gyűlölöm ezt az erdőt jobban, mint a koboldok alagutjait.

- Ha sápítoztok, mint a vénasszonyok, akkor sem lesz jobb – dörmögte Dwalin.

- Mindannyian megszenvedjük a fény hiányát fiúk, de ennek az erdőnek is van vége – fújta ki a füstöt Tristan – csak legyünk türelmesek!

- Sokat pipázol öcsém, nem elég fojtogató így is a levegő? - ráncolta a szemöldökét Lea.

- Ülj el mellőlem testvérkém, ha zavar – vont vállat a férfi.

- Még, hogy én üljek el – fortyant fel a nő és dühösen dobta ölébe a foltozni elővett ruhát – milyen beszéd ez öcsém?

- Csak mondtam egy lehetőséget Lea, mert én el nem oltom az is biztos – fújt egy adag füstöt Lea arcába Tristan.

- Átkos kölyök – csapta tarkón Lea az öcsét, aki csak felnevetett úgy, ahogyan a többi törp és Bilbó.

Csak Artemys ült az egyik ágon, némán és figyelt.

- Nem jössz le enni? - szólt a nőhöz Kili.

- Nem vagyok éhes. - válaszolt Artemys és nem vette le a szemét a pókhálókról.

- Gyere le és egyél Artemys! – emelte fel a hangját Thorin, de a nő leintette majd szitkozódva leugrott.

- Már mondtam, hogy nem vagyok éhes – fújtatott.

- Mit néztél ennyire? - kérdezte Fili és megtömte a pipáját.

- A pókhálókat – ült le mellé, és morogva vette el a felé nyújtott tányért – nem hagytok békén mi?

- Nem, amíg nem eszel – válaszolta Nori – na, és mire jutottál a pókhálókkal?

- Benneteket nem zavar ez a sötét vastag hálók, ami fától fáig tartanak?

- Nem igazán azon kívül, hogy undorítóak – vont vállat Dori.

- Arra nem gondoltatok, hogy ami ezt a hálót készítette nem közönséges pók? Nem lehet kicsi, ami ezeket szőtte az is biztos. Tartok tőle, hogy mi lehet.

- Mire gondolsz? - kérdezte Balin.

- Még gyerekkoromban Elrohír egy-két rémmesével riogatott – forgatta szemét mosolyogva Artemys majd elkomorult – aminek sajnos sok valós alapja is van.

- Most egy gyerekmese miatt vagy ilyen nyugtalan? - ráncolta a szemöldökét Glóin.

- Nem a mese a lényeg, hanem ami mögötte van.

- Elmeséled? - kérdezte Óin, és közebb hajolt, hogy jobban halja a nőt. Így tett mindenki.

- Valamikor, nagyon régen Melkor szolgálatában állt egy gonosz szellem: Ungoliant.

Mohó és kapzsi volt mindent magának akart, így szembeszállt mesterével is. Menekülnie kellett, mert a Valák vadásztak rá, de egy szurdokban azt hiszem meghúzta magát és egy nagy fekete pók alakját vette fel, – tárta szét a karját a nő – minden fényt magába szívott és helyére fekete hálót bocsátott ki, míg végül semmi fény nem juthatott le hozzá.

Kis híján éhen veszett, míg végül Melkor oldalán megtámadta Valinort.

Sötétsége Telperion és Laurelin fákat a gyökerükig mérgezte meg, és Melkor a lándzsájával a fák szívéig döfött, azok pedig elsorvadtak – tett egy döfő mozdultatott, mire a törpök összerezzentek. Ám a sok fény felfalásától hatalmassá nőtt Ungoliant... Megtámadta Melkort újfent... Meg akarta ölni... – suttogta a nő elgondolkozva – ám a Balrogok megmentették. – Bilbó észrevette, hogy a balrog szóra minden törp ijedt haraggal összerezzent –

Ezután elmenekült Beleriandra Ered Gorgoroth sötét völgyébe, amit később elneveztek, azt hiszem a Szörnyű Halál Völgyének, tündéül most nem jut eszembe a neve.

Itt, Ungoliant más pókszerű lényekkel, - akik már régen ott éltek - párosodott, majd később felfalta őket. Azonban az ivadékai ott maradtak a világ kárára, mikor ő maga elment onnan. Soha nem hallottak aztán felőle...

- Mi történhetett vele? - kérdezte Bilbó.

- Talán végtelen éhségében felfalta önmagát, legalábbis a tündék így gondolják – vont vállat Artemys.

- És úgy gondolod, hogy ennek az Ungoliantnak valamiféle ivadékai lehetnek az erdőben? - kérdezte Thorin.

- Nem kizárt... Így jobb, ha óvatosabbak leszünk ezekkel a hálókkal! - mutatott a fejük fölött lévő szövedékre – én úgy érzem, hogy lesz velük bajunk, nem is kicsi...

- Ne vészmadárkodj, Arty – suttogta Nori – Mahal szakállára mondom, miért kellet lefekvés előtt ilyenről mesélned?!

- Ti kértétek... – vont vállat Artemys.

- Már akartam kérdezni, de ki az a Mahal és mi a balrog? – vette át a szót Bilbó.

- Mesélj még Arty! – csillant fel Kili szeme, gyorsan letelepedett a nő elé törökülésben, rátámaszkodva kezeire – Halljuk!

- Hallgatunk kedves – nevetett fel Thorin és intett a nőnek.

- A balrogok, tűzdémonok Melkor vagy Morgoth szolgái, majd később Szauron csatlósai lettek. Gonosz, csúf és kegyetlen szörnyetegek a balrogok, Bilbó, akik Morgoth seregében harcoltak.

- Még mindig vannak? - kérdezte izgatottan Bilbó.

- Sokak elpusztultak az első kori nagy csatákban, akik maradtak azok bevették magukat a hegyekbe.

Artemys végignézett a törpökön, majd keserűen felsóhajtott

- Nem véletlenül látod, hogy a fiúknak kényes ez a történet... A balrog rossz emlékeket kelt bennük. Valamikor a harmadkor 1980 évében Khazad-dûm, vagy ahogyan te jobban ismerheted: Mória híres volt a Mithrilről, ami egy igazán erős és gyönyörű fém. Roppantul drága holmi, még az aranynál is értékesebb. Na, hát ennek a nemesfémnek a kitermelése közben a törpök felzavarták álmából az ott lapuló Balrogot, aki megölte VI. Durin királyt és fiát I. Náin királyt.

Khazad-dûm elveszett, és a törpök kénytelenek voltak elmenekülni. Helyükre orkok és koboldok költöztek, megszentségtelenítve a fenséges csarnokokat és tárnákat.

- Szomorú mese ez Bilbó – hajtotta le a fejét Artemys, majd gyengéden megérintette Kili fejét – de mint látod, a törpök nemzetségét: erős úgy, ahogyan Mahal akarta.

- Lányom, szépen meséled még a legszomorúbb történetet is. És különösen jól esik, hogy Igaz Nevén említetted régi otthonunkat – szipogta Balin.

- Ritkán halljuk idegenek szájából – suttogta Dwalin – különösen egy tündebaráttól.

- Meséld tovább Arty, halljuk, mit tudsz mondani Mahalról! – kérte izgatottan Fili.

- Szégyen lenne, ha neked valami újat mondana, öcsém – nevetett fel Thorin – de folytasd! Kérlek, én is szeretném hallani, te mit tudsz, és ha valami kimaradt, mi majd kisegítünk.

Nehogy tudatlanul hagyjuk a mi betörőnket!

Bilbó elvörösödött, mire mindenki felnevetett.

- Mahal, vagy ahogyan a tündék hívják: Aulë teremtette a törpöket.

Úgy, ahogyan Iluvitar a tündéket. De a törpök vagy Khazȃd, ahogyan maguk között hívják magukat – intett feléjük mosolyogva Artemys, mert látta rajtuk a döbbentett – nem ébredhettek fel az első szülöttek, a tündék előtt. Csak jóval utánuk kellhetek fel.

Aulë, a hét törpnemzetség fejeit és asszonyait hét hegységbe vitte, hogy ott aludják álmukat és biztonságban tudja őket addig, amíg eljön az ébredésük ideje. Felkelésük után I. Durin, a Halhatatlan Azanulbizarba ment, amit a Fekete-patak völgyének is hívnak, és a Ködhegység keleti oldalán, a Khaled-zâram fölötti barlangokban találta meg az otthonát.

Ennek a vérvonalnak a tagjai most is itt ülnek: Thorin, Fili, Kili, Dwalin, Balin, Glóin és Óin, ők a Durin ház tagjai.

- Megleptél te nőszemély... – mosolygott Thorin.

- Hallottam pár régi mesét a törp uraktól, mikor gyerek voltam.

- Melyikektől?

- Ervustól – válaszolt Kili, majd elsápadt.

- Az öreg mindig is jóban volt a dúnadánokkal, és ha kicsit többet ivott, akkor eleredt a nyelve – nevetett fel Thorin, nem vette észre amikor Artemys, Lea és Tristan felsóhajtott Kilivel és Filivel egyszerre.

- Igen, Ervus úr mindig csak akkor mesélt – bólogatott Artemys – mondd Bilbó, van még kérdésed?

- Azt hiszem most már nincs. Holnapra is kell valami, akkor elmesélhetnéd, hogyan mentetted meg Thorin öccsét! - mosolygott.

- Arra én is kíváncsi lennék, kicsi leány – dőlt előrébb Nori.

- Rendben – mosolygott a nő – holnap elmesélem nektek a nagyszájú hercegecske megmentésének történetét.

- Minden részletre kíváncsiak vagyunk – emelgette szemöldökét Fili.

- Miért? Mit mesélt az a kis patkány? Nem csináltam vele semmi rosszat, csak megmosdattam, illetve később a hátát mostam meg – csattan fel a nő, és Thorin félrenyelte a füstöt. Köhögni kezdett, úgy hogy még a könnyei is eleredtek.

- Mi? - kerekedett el Thorin szeme.

- Láza volt – emelte fel a kezeit a nő – és így is minden baja volt, miután elmondtam neki. Olyan volt a feje, mint a főtt rák.

- De később azért volt bátorsága megcsókolni – villogott a férfi szeme.

- Részeg volt a szerencsétlenje, utána alig győzött bocsánatot kérni egy olyan dolog miatt, ami miatt nem is kellett volna... – pirult el a nő.

- Oh, csak nem élvezted?! – vigyorgott el Kili

- Nem volt rossz, hiszen nem minden nap csókolja meg a dúnadán lányát egy igazi herceg... - mosolygott álmatagául meglepve a társaságot, csak Thorin szeme villogott.

- Artemys!! – rivallt rá Lea

- Most ne játszd itt nekem a szende kislányt, húgom, te is szép emlékként gondolnál arra, ha most Kili odamenne és szájon csókolna! Bár megjegyzem, amit Frerintől kaptam minden volt csak csók nem... Rövid volt akár egy pillanat.

De most komolyan erről beszélgetünk? - állt fel, pirosra gyúlt arccal a nő és elindult lefeküdni. - Jó éjt, fiúk – vágta le magát a priccsére, és fejére húzta a takarót, de még így sem tudta kizárni a nevetésüket.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés