A nap melege egyre erősödött és a nappalok is meg hosszabbodtak. Közeledett a nyár. A fákon a virágok lehulltak és helyükbe lassan fejlődésnek induló gyümölcsök vették át a helyüket. Frerin lehunyt szemekkel élvezte a szellő lágy melegségét a bőrén, a nyári illatokat, a madarak énekét. Minden nyugodalmas és békés volt. Ott állt várának erkélyén, sötét hajába bele kapott a szél és Artemys, aki lentről tekintett fel rá úgy látta fenségesebb, királyibb, mint eddig valaha. Arca büszke és kifürkészhetetlen volt, ahogyan a távolba tekintett.

- Pihened, kellene még – kiáltott fel Artemys mosolyogva a férfinak. Frerin először körbe nézet, majd letekintett. A férfi hanyagul az erkélynek dőlt és úgy figyelte a nőt, aki a csípőjéhez támasztotta a ruhás kosarat.

- A sok pihenés tesz fáradttá. Mondta széles vigyorral az arcán és kis híján felnevetett, mikor Artemys, aki elhúzott szájal felhorkantott.

- Még nem gyógyultál meg teljesen. Vigyáznod kellene magadra.

- Én nem tudok magamra. Miért nem teszed meg te?

- Mert felnőtt férfi vagy.

- Egy gyenge felnőtt férfi, aki gondos női kezekre szorul - Tette a szívére a kezét Frerin és mártír arccal sóhajtott fel, mire Artemys harsány nevetésben tört ki - Várj meg ott lent kedves. Már idejét sem tudom, mikor hagytam el a váram falait.

- Pihened, kellene ezt te magad is nagyon jól tudod. Erős méreget kellett legyűrnöd.

- De itt vagyok nem? Olyan, mintha rab lennék a saját otthonomban meg aztán régebben már ígéretet tettem, hogy, ha kijön, a szép idő sétálunk egyet.

- Lesz még szép idő. Hosszú még a nyár. Nem lopja el senki előled el.

- Csak az idő a tolvaj. Ne, menj, sehová mindjárt lemegyek.

- Nem hallgatsz rám ugye?

- Miért is tenném? Nevetett fel a férfi és eltűnt a háta mögötti ajtó sötétjében.

- Mahal nevére, mit vettem én a nyakamba - Sóhajtott fel Artemys – Sisel kérlek, vidd el ezt Nada-nak ő, majd elrakja. Nekem dolgom van az uratokkal. Nyújtotta oda a közelben álló törp férfinak.

- Igen is úrnőm – hajolt meg a férfi és elvette a nőtől a kosarat.

- Meseszép napunk van – mondta boldog mosollyal Frerin és lehunyt szemmel élvezte a szél cirógatását az arcán. Artemys mellette haladt bele karolva a férfiba – nem gondolod?

- De – bólintott a nő – nagyon szép.

- Az a sok hét bezártság után el sem tudod hinni mennyire felszabadító kint sétálnom. Mindig is utáltam a sötétséget és a rabságot. Szeretem a fényt.

- Mindig is szereted?

- Igen. Erebor fenséges, méltóságteljes, de sötét és komor. Gyermekként inkább kint voltam az erdőkben és ott bóklásztam. Láthatatlan ellenséggel vívtam ádáz csatákat, kerestem anyám meséiben szereplő manókat, akik harmatot gyűjtöttek hajnalban és este álomra csukták a virágokat. Mindig is arra vágytam, hogy elkapok egy-egy csintalanul ugráló manót, akik ágról ágra ugrándoztak, hogy leverjék a levelekre a fákról. De soha sem sikerült - Frerin elmosolyodott. – Jó volt gyereknek lenni nem törődni a világ gondjaival. Gondtalanak voltunk a gondokkal teli világban.

- Nem szabad szomorkodni egy ilyen szép napon – lépet Artemys Frerin elé – mit szólnál, ha a mai napot velem töltenéd?

- Azt terveztem – mosolyodott el lágyan a férfi.

- Helyes, döntést hozott fenség – biccentett a nő és Frerin felnevetett, majd lágyan megérintette Artemys arcát.

- Mivel érdemeltem én ki a Valáktól, hogy itt vagy mellettem?

- Jó és nemes a szíved. De tudod, ezt én is kérdezhetném, hogy a Valák miért ilyen kegyesek egy olyannal, mint én, hogy a barátodnak mondhatlak.

- Ne feledd, amit egyszer mondtam neked. Mindketten névtelenek vagyunk és nem tartozunk sehová. Engem soha sem fog zavarni, hogy félvérnek születél nekem az fontos te milyen is vagy – bökött a nő mellkasára a férfi – ahogyan te mondtad az előbb rám így én is azt tudom mondani, hogy jó és nemes a szíved. Nem a rangok és a születési jogok tesznek érdemesé valakit, ha nem a tettei. De mára függesszük fel a komoly beszédet. Legyünk csak fiatalok, akik gondtalanul elütik ezt a szép nyári napot.

- Mire gondoltál? Játszunk akár a gyerekek? Fogócskát vagy esetleg bújócskát? Kulcsolta össze a kezét Artemys.

- Igazad van – ingatta a fejét a férfi, majd megbökte Artemys vállát –verseny a tóig – szaladt el nevetve Frerin magára hagyva a megszeppent nőt.

- Te... te ez csalás – kiáltott utána Artemys majd Frerin után eredt.

Frerin eldőlt a fűn, mikor odaért a tóhoz és várta, hogy a nő is oda érjen. Figyelte a lusta bárányfelhőket, amik lomha lassúsággal úsztak az égen és a madarak énekét hallgatta a közelebbi fáról. Minden maga volt a tökély.

- Te aljas csaló – jelent meg felette Artemys kipirult arccal – tisztességtelen előnyt élveztél.

- Nem fektettem le szabályokat – vont vállat a férfi, mire Artemys csak a szemét forgatva leült mellé.

- Feküdj le te is és élvezd a világot.

- Bele törik a fű a ruhámba.

- Csináltatok neked egy újat.

- A rossz nyelvek a szájára vennének Frerin. A szolgálod, vagyok...

- Aki történetesen az egyik tanácsos unokája és az én barátom is - Ült fel Frerin fél könyökre – Kétszer is meg mentetetted az életemet és ezt soha sem tudom neked ezt vissza fizetni vagy még meghálálni sem.

- Ne kezd már megint – forgatta Artemys a szemét – azt tettem, ami a kötelességem...

- Meglehet, de akkor is sokkal tartozom neked és a családodnak. A nagybátyád az életét adta, hogy megvédjen.

- Pimarir is azt tette, ami a kötelessége. Büszkén valóm magam a rokonának és még nagyobb büszkeséggel mondhatom azt, hogy amit tett helyes volt. Én is megtettem volna a királyomért, de nem volt rá módom. Ám ha a Valák is kegyesek lesznek hozzám egy másik királyt, már nem kell cserben hagynom – sóhajtott fel a nő, majd a férfira nézet - Frerin menedéket adtál, mikor a legnagyobb szükségem volt rá és ezt nem felejtem. A barátom vagy Tillgelir után a legkedvesebb a szívemnek így semmi hálával nem tartozol.

- Artemys...

- Oh, Mahal nevére Frerin – ingatta a fejét a nő – tényleg csak a Valák tudnák nekem meg mondani, miért is lett oly kedves nekem az-az idegesítő törp, akit a hókupac alól mentettem ki nem is olyan régen. Befészkelted magad mélyen a szívembe magadat– mosolyodott el a nő és gyengéden megérintett a férfi arcát – szóval kérlek, többet erről ne essen szó. Rendben?

- Jól van – bólintott Frerin – kérdeznék valamit, ám az nagyon személyes jellegű.

- Hallgatlak. Igazán fontos lehet, ha ilyen nyakatekerten fogalmazol.

- A bátyámról volna szó. Mond meg nekem őszintén fontos neked? Nem egyszer láttalak benneteket kettesben sétálni. Azt mondta nekem, hogy szívesebben lennél inkább asszony, mint katona. Legalábbis első találkozásotok alkalmából ezt mondtad neki.

- Az ígéretem köt és én a szavamat nem szegem meg soha sem, ám azt feleltem, amit hallani akart.

- Vagy csak a szíved legnagyobb vágyát mondtad ki neki. Látom nap, mint nap, ahogyan a lelked megnyugszik és kisimulnak a gondok az arcodon. Szereted ezt az életed nem?

- Igen – bólintott a nő – ám tisztában vagyok, ki vagyok és hol a helyem. Tudom mik a szándékai a fivérednek, de nem adhatom meg azt, amit akar lévén kinek születtem.

- Furcsa pont olyan szájából ezeket a szavakat hallani kinek a szülei mindent szabályt felrúgtak, hogy egymáséi legyenek. Nem futhatsz el a sorosod elől Artemys, mert úgy gondolom, te már rég hozzánk tartozol, csak azt sajnálom nem hozzám.

- Te tudnál engem szeretni? Kérdezte Artemys halkan – még úgy is, hogy egy félvér vagyok?

- Igen még úgy is – bólintott Frerin – de te már rég választottál ugye? Mosolyodott el szomorúan a férfi, mire Artemys lassan bólintott.

- El fogom hagyni a birtokot...

- Azt nem engedem, mert félek, akkor soha többet nem foglak látni és igazából te sem akarsz elmenni. Ült fel teljesen a férfi és közelebb hajolt a nőhöz - Maradj, kérlek a kedvemért, a nővérem kedvért... a fivérem kedvéért.

- Frerin én...

- Engem nem akarsz, azt tudom, de ha nem akarod a bátyámat sem, akkor ne hitetgesd, ne kelts benne reményeket, mert ha el is mész minden magyarázat nélkül mély sebet ejtesz rajta melyek hegesedve fognak gyógyulni vagy örökre tátongó üresség marad a helyén.

- Félvér vagyok, egy korcs, egy bűn nem akarhatok magatoknak – suttogta a nő.

- Mi sem vagyok jobbak, mert mi a többi nép szemében is megtűrtek vagyunk, nem tervezetek és csak is Iluvitar kegyéből vagyunk ezen a földön, aki minden élők atya. Így úgy gondolom, nem vagyunk mi annyira különbözőek. Minket egymás mellé sodort az élet és tervei vannak velünk melyet még a jövő homálya fedd – döntötte a homlokát Artemysénak – maradj, itt kérlek.

- Maradok – suttogta nő és szorosan a férfihoz bújt – maradok.

- Igazán szemre való teremtés az unokád így igazán sajnálatos, hogy nem akadt még kérője – mondta Thorin a mellette álló Ervusnak, aki büszkén figyelte a nevető Artemyst, aki jól szórakozhatott a törp gyermekek körében, akinek éppen egy mesét mondott.

- Akadni akadt, de nem gondolta őket kellően komolynak az élethez és bevallom jó magam is úgy gondoltam. A leány unokáim igazán válogatósan méregetik a hozzájuk érkező kérőket és udvarlókat. Különösen ő.

- Miért?

- Mert számára a neked tett esküje előrébb való, még ha ő be sem látná. Ő a szavát adta, hogy ha harcba szólítod, megy és ennek az eskünek nyoma maradt. Harcos lett, aki dacol a világgal, miközben az igazi ellenfele ön maga. Ám most kétségek között van. Fontos lett a szívének az öcséd, ahogyan te is. Bár mely ötöknek bármikor oda adnám, ha kérnétek és ő is akarná.

- Ervus ezt te sem gondolhatod komolyan – ingatta a fejét Thorin – öreg vagyok én a lányhoz.

- Akkor, miért is nézel utána sóvárogva? kérdezte fél mosollyal az arcán az öreg törp és hátra kulcsolt kézzel lépet a férfi elé – Látom a szemedben a vágyódást. Remélem, tisztességesen udvarolsz majd neki, mert Mahal szakálla csücskére mondom, királyi rang ide vagy oda beverem a képedet.

- Hát tényleg engedélyt adsz rá, hogy udvaroljak neki?

- Természetesen, de figyelmeztetlek az unokám éles szemű. Így hát óvatosan tedd neki a szépet, mert sajnos hamar inába száll a bátorsága, ha az érzelmekről van szó. El fog szaladni előled, ha meg neszeli mik a szándékaid így még mielőtt erről ő maga tudomást szerez, magadba kell bolondítanod. mert ha hibázol el fog futni és én azt nem szeretném.

- És mi van, ha már tudja mit érzek?

- Akkor nehezebb lesz a dolgod.

- Miért?

- Mert akkor az öcséddel kell harcolnod egy nő kegyéért.