Kili zavartan állt az egyik lábáról a másikra. Csak lopva mert Leára nézni, aki várakozóan figyelte.

- Mondj valamit – szólalt meg a nő suttogva.

- Mit mondhatnék én erre?

- Zavar-e vagy sem, ki vagyok? A te szádból szeretném hallani. Lépet közelebb a nő a férfihoz.

- Miért zavarna? De ugye tudod, hogy nagy az adóságunk a családod felé…

- A nagybátyám úgy halt meg, hogy a te nagybátyádat védte egy véres küzdelemben, aminek a vele járója volt a halál. Miért lenne ez adóság? Mond meg nekem? Sziszegte a nő és megragadta Kili zekéjét – Mond el? Kiáltotta Lea.

- Lea.

- Miért kell cipelnünk a szüleink, a nagyszüleink és rokonaik terheit, mikor magunk is cipeljük a sajátunkat?  Miért hivatkoztok mindig erre az adóságra? Arty, Frerin a nagyapám? Miért? Aminek meg kellett történnie az megtörtént, mert így kellett lennie. Nem kapaszkodhatok a múltba folyton régi adóságokra hivatkozva, hogy aztán elfordítsátok a fejeteket. Én ezt nem akarom Kili, nem – ingatta a fejét Lea – Mert ha csak ezt tudod mondani, akkor jobb, lesz, ha ezen túl nem mondasz nekem semmit sem. Mondjuk azt akkor, hogy utad legyen békés.

- Lea – tette a kezeit remegve a nő vállára a férfi – Tudd meg én voltam a legboldogabb, mikor kiderült, hogy kik vagytok, de egyszerre meg is rémített. A tudat, hogy minden bizonnyal egy nagyszerű férfi veszett oda Móriánál, aki képes volt eldobni az életét, hogy a bácsikámat védje, bele sem gondolva egy percig sem, hogy a tette nagyobb jelentésű lesz, mint eddig bármi. A hűség miatt, amit a királya és családja iránt érzet többre becsülte a saját életénél - Kili az ajkába harapott és a könnyeit nyelve a nőre meredt - Most annak a rokonai éppen az útitársaim, akik ugyan ezt az ösvényt követik.  Egy rég meghalt királyt szolgálva, egy rég romba dőld királyságból. Mond, tudod te nekem garantálni, hogy nem teszitek meg ugyan azt, mint Pimarir? Meg tudod nekem ígérni, hogy nem halsz meg miattunk?

- Miattatok nem – ingatta a fejét Lea – Érted megtenném. És úgy hiszem te is én értem. – Érintette meg gyengéden a férfi arcát. Kili gyengéden megfogta a nő vékony kezét és az ajkához emelte.

- Igen, megtenném.

- Akkor mond, miről beszélgetünk mi most éppen? Itt az a fontos, hogy mit érzünk és nem a családjaink közös múltja.  Tette a férfi kezét Lea a mellkasára – Ez a szív, amíg meg nem szűnik dobogni csak a tied senki másé. Suttogta a nő. Kili magához rántotta a nőt és szorosan megölelte.

- Mahal legyen áldva, hogy vagy nekem.

Thorin neki vetette a hátát a legközelebbi fának és beletúrt a hajába, majd leült a földre. Életében nem volt, még olyan zavart, mint azokban a percekben és legszívesebben felordított volna, de ha megteszi, mindenki megtudja, mi történt. Oldalra fordította a fejét és látta, ahogyan Kili magához húzta Leát, olyan szorosan ölelte mintha az élete múlott volna rajta.  Szégyenkezve fordította el a fejét, hogy kileste a két fiatalt így lassan felállt és hangtalanul beljebb ment Beorn kertjében.

- Mit tegyek? Kérdezte magától a férfi.

- Először meg kéne beszélnünk, ami ott történt.  Szólalt meg mögötte Artemys. Thorin ijedten rezdült össze és olyan gyorsan fordult meg, hogy majd nem hanyatt esett.

- Mit kell ezen megbeszélnünk? Láttalak meztelenül - suttogta a férfi - Ne bonyolítsuk túl.

- Úgy látom téged, igen is zavar. Már egy ideje kóvályogsz itt, mint aki nem találja a helyét. Nyugttalan vagy.

- Nem akartalak meglesni…

- Azt gondoltam. Mert annyi tisztességet még ki nézzek belőled és nem úgy ismertelek, meg aki ilyen aljas lenne. Miért viselkedsz még is úgy, mint egy siheder?

- Nem tudom – ingatta a fejét.

- Vagy jobb lett volna mást látnod?

- Nem értelek?

- Frerin mesélt nekem valamit. Volt egy nő, akit szerettél, de az rútul ott hagyott.

- Kojelának csak még udvaroltam. Nem hagyott el nem ígért semmit sem. Nem szeretnék róla beszélni ő más, a múlt. Jobbnak látta, a sajátjaihoz menni, mint maradni azok között, akik nem rekesztették ki.

- Vagy csak félt az érzéseitől. Ezt nem tudhatod, vagy igen?

- Honnét tudod te egyáltalán mi volt kettőnk között? Holmi pletykából, amit az öcsém mondott el neked?

- Nem, Thorin – ingatta a fejét Artemys – Az arcodból… az minden elárul rólad, és amit érzel – bökte meg a férfi mellkasát a nő.

- Úgy beszélsz, mint aki tudja, mit érezhetek. lökte el a nő kezét maga elől és nagy léptekkel elindul Beorn háza felé, de Artemys megragadta Thorin kezét és visszarántotta.

- Tudom, mit érzel. Tudom milyen érzés. Hidd el nekem – Remeget a nő keze, Thorin csuklóját fogva – Én egy olyan férfit szeretem, akit nem lett volna szabad, mert világok választottak el minket és választanak el most is. Én elmentem, elfutottam messze tőle abban reménykedve, hogy az évek kitörölnek mindent, de nem így lett. Harapott az ajkába Artemys – Máig bánom, hogy nem mentem vissza vagy maradtam. Én ezt a terhet cipelem, míg élek. Így tudom, te mit érezhetsz.

- Hogy hívták a férfit?

- Számit az mond? Nem – ingatta a fejét Artemys, majd keserűen leeresztette a kezét – Ő már mást szeret. De te keresd majd meg és mond el neki, mit érzel.

- Ha király leszek…

- Akkor mi lesz? Mond el nekem? Királlyá válhatta az még egyszer, aki már király? Nem a címek tesznek hősé, naggyá, ha nem a teteid és a szíved. Mert lehetsz, akár milyen gazdag lehetsz a legnagyobb király a törpöknél, de ha ezt egyedül kell vinned szegényebb leszel a koldusnál is. Így most jól figyelj rám Thorin, amit most mondok, nem felejtheted el. Nagy királyok utóda vagy, átok verte kinccsel, és egy még átkosabb sorssal. De te eldöntötted, hogy visszaszerzed a hazádat bármibe is kerüljön és hiszem, hogy ez sikerülni fog. Ám nem ez lesz a legnehezebb próbatételed. Mond, mit teszel, ha a sárkány halott? Mond, mit teszel a sok kinccsel, ami ott van? Mohon bekebelezed, akár a sárkány vagy osztozol nem csak velünk, ha nem másokkal is, akik ott éltek és élnek máig a sárkány dúlta vidéken, akik maguk többet szenvedtek, mint te valaha is.

- Hogy jön mindez Kojelához?

- Minden összefügg. Ha mohó és kapzsi leszel, mint a nagyapád egyszer eljut annak a híre is Kojelához és akkor végleg elfelejtheted, de ha jó és igazságos leszel, én magam megyek el érte bárhol is legyen. Ezt megígérhetem neked.

- Miért aggódsz így értem? Mond meg őszintén – lépet közelebb Artemyshez a férfi.

- Mert aggódok egy királyért, aki király akar lenni mi közben már az. Húzta ki magát a nő és mélyen a férfi szemébe nézet, aki kutatóan méregette őt.

- Valahonnan ismerős vagy te nekem, de nem tudtom honnét. Valami régi büszkeség és vadság van a szemedben, ahogyan rám nézel. Nem tudom, hogy Artemysnek hívnak valóban vagy csak ez egy álnév védve az igazit, de annyi biztos nem vagy te egyszerű dúnadán vándor. De egy nap rá jövök ki is vagy valójában én ezt ígérhetem neked… Artemys a vándor. Fordult meg Thorin és lassú léptekkel elindult a ház felé magára hagyva a nőt, aki végig követte a tekintettével.

- Maram. A nevem Maram – suttogta a nő.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés