A nap melegen sütött és Artemys a füvön elterülve élvezte a napsugarak melegét. Nem foglalkozott semmivel még azzal sem, hogy húga szólongatja csak élvezte a természet nyugodt hangjait.

- Nem zavarlak? Szólalt meg Balin. Artemys kinyitotta a szemét és a felette álló idős törpe nézet.

- Nem.

- Leülhetek melléd?

- Csak nyugodtan – intett a nő, majd felült, míg Balin kicsit nyögve leült mellé.

- Kérdezni szeretnék tőled valamit. Egy ideje már gondolkodtam rajta és úgy hiszem éppen itt az ideje, hogy választ kapjak tőled.

- Mi lenne az? Ráncolta össze a homlokát Artemys.

- Úgy bár te vagy az, aki megmentette Frerint.

- Ezt eddig is tudtad…

- Igen – bólintott a törp és leintette a nőt - Akkor a Kerla nevet használtad. Ám úgy hiszem nem ez az egy név, amit felvettél. Ugye?

- Persze. Nem mondtam el soha az igazi nevemet csak azoknak, akikben megbízok.

- Gondoltam. Nagyon hasonlítasz valakire és úgy érzem, nem tévedek, mikor azt mondom, hogy a neved Kojela. Nézet vesébe látó szemekkel Balin a nőre. Artemys kinyitotta a száját, majd lassan becsukta.

- Nem hazudok használtam ezt a nevet.

- Akkor te Ervus unokája vagy. Koja és Samir lánya.

- Igen, az vagyok.

- Ismertem őket. Anyádat gyerekkora óta, úgy ahogyan szegény nagybátyádat is, akire jobban hasonlítasz, mint gondolnád.

- Ugyan olyan vakmerő és dacos vagyok. Legalábbis nagyanyám szerint.

- Igazad mondott. Pimarir fiatalkora ellenére jó lelkű, kiváló harcos volt, és túl korán halt meg.

- Frerint védte.

- És úgy látom, nagy szerencséje van a hercegnek, hogy az, akinek az életét köszönhette Móriánál ugyan azt a vért hordozza, mint az, aki nem is olyan rég megmente a fagyhaláltól. Érdekes, hogy a sors mellénk vezényelt.

- Miért?

- A medál, amit annyira féltesz…

- Thorintól kaptam nagyon rég. Kojelára emlékszik, de csak is úgy, hogy Ervus unokájaként lettem be mutatva. De nem csodálkozom akkor még kölyök voltam. Legutolsó találkozásunkkor meg eltakarta az arcomat a kendő… így nem csoda, ha nem emlékszik rám – nevetett fel idegesen a nő.

- El kéne mondanod neki ki vagy.

- Nem – állt fel Artemys – És arra kérlek, tartsd meg a titkomat. Azt szeretném, hogy így ismejen el nem születésem jogán.

- Ugyan olyan makacs, vagy mint édesanyád – sóhajtott fel Balin – De rendben meg tartom a titkod csak tudni akartam, hogy nem-e rozsdásodtam be az évek alatt és képes vagyok felismerni az ismerős vonásokat.  És ami pedig Thorin illeti Kojelától nem várja el, hogy bizonyítson… tőle mást vár.

- Azt nem adhatom.

- Artemys!!! Kiáltotta el magát a távolban Lea és a nő össze rezzent a neve hallatán – Már fél órája kereslek, és itt téblábolsz, mikor nekem kellenél? Gyere segíteni meg foltozni a fiúk ruháját. Artemys elhúzta a száját és nagyokat sóhajtva elindult a húga felé.

Fili letelepedett a duzzogva csenden varrogató Artemys mellé.

- Gondolom, nem fogod meg javítani a ruhámat.

- Vedd le és meg csinálom, de először be kell fejeznem Thorin zekéjét – harapta el a cérnát a nő, majd maga elé emelte – Mi a csudát csinált vele? Még egy lyuk. Vékonyodott el a szája a nőnek és dühösen befűzte a tűbe a cérnát.
- Arty - szólalt megsuttogva a törp. A nő rá pislantott.
- Mondjad.
- Hát nem is tudom, hogyan kérdezem meg - fészkelődött a helyén a férfi. Artemys gyanakvóan méregette úti társát.
- Kili beszélt ugye?
- Miről?
- Lényegtelen - legyintett a nő.
- Na, jól van - sóhajtott fel Fili - Sok utalásból, de egy előbb félig meddig kihallgatott beszélgetésből arra jutottam, de ha tévednék, nyugodtan szólj...
- Fili a lényeget.
- Rendben. Mond te Ervus unokája vagy?
- Oh, úgy tudtam, hogy Kili pofázott. Fújta fel az arcát a nő és dühösen az ölébe dobta a zekét - Pedig megígérte, hogy titokban tartja.
- Kili tudta? Kerekedett el dühösen Fili szeme.
- Vagy mégsem...

- Várjál az öcsém tudta és nem… nem mondta el nekem? Balint még megértem, de az…

- Nyugalom Fili. Az öcséd rá jött.
- Thorinak miért nem mondod el?
- Mert - tért vissza a varráshoz a nő - Maradjon titok a kilétünk, rendben!
- Ahogy kívánod. Bár megjegyzem azok után, ami veled és velem történt ez hatalmas szívesség.
- Ha arra gondolsz, mikor fejbe vertelek a tálcával megérdemelted.
- Eltörted az orromat. Háborgott a férfi.
- Szerintem javítottam rajta. Paskolta meg Fili arcát a nő kedveskedve - Még így is jó képű törp vagy.
- A hízelkedéseddel nem mész semmire - kulcsolta össze a karját a férfi, majd a nőre pislantott - Tényleg jó képűnek gondolsz?
- Nem vagy elveszett.

- Miről folyik a beszélgetés? Kész van a ruhám?

- Semmiről – vágta rá egyszerre Fili és Artemys, amitől Thorin nyugtalanul összeráncolta a szemöldökét.

- És kész lett – állt fel Artemys és a férfi kezébe nyomta a zekét – Nekem mára vége. Fili később meg javítom a ruhádat, de most elmegyek fürdeni.

- Miről beszélgettek? Fordult unokaöcséhez Thorin és figyelte a távolodó nőt.

- Semmi különösről csak elmeséltem neki, mikor Kojela orrba vert a tálcával. Szerinte megérdemeltem.

- Egyet értek vele. Szemtelenkedtél szerencsétlen lánnyal és ő rendre utasított a sajátos módján. Kicsit emlékeztet Artemys Kojelára, csak az a különbség közöttük, hogy Arty nem olyan engedelmes jó nevelt hölgy, mint Kojela. Vont vállat Thorin. Fili rezzenéstelen arccal figyelte nagybátyát és próbált nem felnevetni.

- El sem hiszem, hogy végre meg tudok rendesen fürdeni – sóhajtott Artemys mikor bele ereszkedet a dézsába – Olyan, mintha kimosná a fáradságot – sóhajtott fel a nő.

- Igazad van – sóhajtott fel Lea is a másik dézsából – A valák legyenek áldva.

- Lea.

- Igen?

- Balin, Kili és Fili tudják, kik vagyunk – mondta Artemys halkan. Lea ijedten fordult nővére felé.

- Tudják? Elmondtad nekik?

- Dehogy – forgatta a szemeit Artemys – Kili volt az első, aki rá jött, ami igazán meglepet. Nem néztem ki belőle, hogy tud… gondolkodni. Balin pedig már egy ideje figyelt és csak nem rég kérdezte meg.

- Fili?

- Ő egy kíváncsi vénember lesz, ha megöregszik. Hallgatózott a piszok.

- És, mit szóltak?

- Ha arra vagy kíváncsi Kilit zavarja-e, hogy korcsok vagyunk, megnyugtatlak… nem. Most meg hová mész? Kerekedet el Artemys szeme, mikor húga kiugrott a dézsából és öltözködni kezdett.

- Kilihez.

- De minek?

- A saját szájából akarom hallani, amit mondtál. Viharzott el Lea fülig érő szájjal.

- Most komolyan ez nem tudod volna várni? Kiáltott utána Artemys – Oh, Mahal miért nem lettem egyke – nézet fel az égre, majd lemerült a víz alá. Nem értette a húgát és talán soha sem fogja, miért nem tudja elfogadni azt, hogy egyszerűen sehová sem tartoznak. De megértette, hogy szeretne valakihez tartozni. Irigyelte valamelyest, hogy képes még reménykedni egy olyan világban ahol létezésüket megvetik. Mikor felbukkant a vízből úgy érezte akár hányszor bukna le és jönne, vissza sehogy sem tudná magáról lemosni azt, hogy kicsoda. Talán ezért is használt annyi nevet és nem maradt egy helyen.

- Mit akarok én valójában? Sóhajtott fel és a húga után nézet, aki eltűnt a bokrok mögött – Kezdek meg bolondulni már magamban beszélek – állt fel, de a mozdulatban megdermedt.

Thorin megmerevedet, mikor meg pillantotta a nőt, aki éppen kiszállni készült a hatalmas dézsából. Nedves testére rátapadt a vizes haja és pirosló arccal döbbent tekintettel meredt az előtte megtorpanó férfira.
- Thorin? Suttogta a nő elhalló hangon, mikor már egy ideje bámulták egy mást és megjött a hanga a döbbenettől.
- Bocsáss meg. Hajolt meg mélyen a férfi és elviharzott vörösre gyúlt arccal. Artemys meg szép lassan vissza ereszkedett a vízbe pipacs színű arccal.
- Mahal segíts meg. Sóhajtott fel a nő és neki dőlt a dézsa szélének.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés