Frerin kifújta a szemébe lógó hajszálakat. Zilált külseje híven tükrözte a hangulatát. A benne fortyogó düh olyan heves volt, hogy aki az útjába tévedt mind szétrebbent, legyen az ember vagy törp. Haragja tárgya felé tartott, aki éppen egy széles mosollyal intett felé.

- Te! – kiabálta már messziről és a közelben lévő törpök, akik a csarnokokban voltak, összerezzentek a férfi hangjára – te, alávaló Mahal verése, minden bajom oka, hogy voltál képes a fiúkat is mellém osztani a déli küldetésre? Nem megmondtam, hogy ez az én ügyem? Nem kellenek koloncok! Semmi kedvem, hogy ő rájuk is ügyeljek. - Állt meg fivére előtt Frerin. Thorin felvonta az egyik szemöldökét és összekulcsolt kézzel körbejárta őrjöngő öccsét.

- Drága öcsém, úgy, ahogyan te sem szereted, hogyha a döntéseidet firtatják, te se firtasd az enyémet. Unokaöccseink elég idősek már ahhoz, hogy csatában is részt vegyenek, ez kiváló alkalom lesz nekik a tapasztalatszerzéshez. Dís is velem értett egyet, mikor felhoztam neki a minap. Így hát jobb lesz, ha beletörődsz, hogy ők is mennek.  Már nem elég nekik a kereskedők kisérése Dúnföldre ezzel neked is tisztában kell lenned, mint a nagybátyjuk.

- De nem kirándulni megyek délre, hanem orkokat levágni. Életükben talán, ha kétszer harcoltak velük, nem most kellene nekik megtapasztalni ezt. Főleg nem az én küldetésemen.

- El fognak menni, vagy veled, vagy nélküled. Nem tudom lebeszélni a tervükről őket, és te sem leszel képes rá. Ők Durinok, és a mi népünk nem fog megriadni vagy elmenekülni a közelgő csatáktól. Emlékezz ránk, milyenek voltunk.

- Ők kölykök, Thorin. Sziszegte Frerin.

- Mert, mi mik voltunk akkor? Jóval fiatalabbak és éretlenebbek. Nekünk korán kellett férfivá válnunk, és véres csatában részt venni, de nekik megadatott a békés gyerekkor. De ha így folytatjuk, soha nem fogják megtanulni vagy megtapasztalni milyen is a való élet, ha állandóan vigyázzuk őket. Frerin, ők már nem gyerekek, akiket védened kell. Tudom, hogy attól félsz bajuk esik és te leszel a hibás, de ők önként jelentkeztek, ezért a felelősség immár az övüké. Így hát, veled mennek. - Thorin kihúzta magát, ellentmondást nem tűrően. Frerin a fejét ingatta, szemei szikrákat szórtak.

- Akármi lesz, ebből bátyám, mindig én húzom a rövidebbet, de csak egy valamit tehetek. Imádkozom Mahalhoz, hogy Filinek és Kilinek egy hajszála se görbüljön meg, mert érzem, ha valami még is történne, velük ugyanaz lenne, mint Primnél. Az én szavam soha sem ért el hozzád vagy bárki máshoz. Senki sem vette a fáradságot, hogy végighallgasson vagy megértsen.

- Ervus fia igazi nemes törpként halt meg, a király fiát védte, vagyis téged, s ha te ezt nem fogadod el, akkor ő hiába halt meg. Ne hidd azt, hogy nem szeretlek, vagy nem hallgatlak meg, de már én nem tudok olyanon segíteni, aki nem akarja, hogy segítsem. Túl régóta emészted magad olyanért, ami nem a te hibád és minden szépre vagy jóra ezt rányomod. Olyantól félsz, amiről nem te döntesz, és közben elveszíted önmagad. A halál útjába senki sem állhat, ha Filinek és Kilinek az a sorsa, hogy csatában haljanak meg, ezt nem akadályozhatod meg. Bármilyen fájdalmas is.

- Thorin…

- Öcsém, ne – emelte fel a férfi fáradtan a kezét – ne vitatkozzunk tovább, értelmetlen lenne. Fogadd el, hogy holnap hajnalban ők is mennek. - Frerin az ajkába harapott és dühösen elment. Thorin a fejét ingatva figyelte, ahogyan öccse elviharzik.

- Biztos vagy benne, hogy jó ötlet elengedni őket? - Lépett mögéje Dís.

- Igen. Frerin harcolni akar, úgy, ahogy a fiaid is. Hát menjenek, mind a hármójukra ráfér a csata. Ne féltsd a fiúkat, kiváló harcosok és Frerin is az, bár sokan kételkednek benne. Hidd el, Frerin félelmetes ellenség tud lenni – nézett húga hitetlen arcába - nem állnék az útjába, nem lennék az ellensége. Ha valaki vérszomjas harcossá tud válni, akkor ő az.

Artemys összehúzta a szőrmés köpenyét, amit kapott, de így is beszökött a hideg, ami megborzongatta. De nem törődött vele, ő Frerinhez akart menni, és mint megtudta, vendéglátója éppen fát aprít dühében. Ismerős volt számára ez a feszültségleveszetés. Nagyapjára és fivéreire emlékeztette. Így a hideg ellenére kimerészkedett, de ez sem ment olyan könnyen, mint ahogyan azt eltervezte. Ugyan a hó elolvadt, de a latyakos sár megfagyott, s néhol igazán síkos maradt. Ám végül bókatörés nélkül ért el Frerinhez, legalábbis oda, ahonnan a csattogásokat hallotta. Mikor benyitott, a férfi félmeztelenül támaszkodott a fejszére. Díszes zekéje és prémes szegélyű köpenye a farakásra volt dobva.

- Menj be, mert megfázol – szólalt meg hátra sem pillantva – nem szabadna kint lenned.

- Neked sem. Mi bánt?

- Honnét veszed, hogy bánt valami? - Nézett Frerin a nőre, aki beljebb lépve leült az egyik tuskóra.

- Nada mondta, hogy csak akkor hasogatod a fát… meg persze láttalak, mikor megjöttél. Dühösnek látszottál. Fivéred mondott valamit? Vagy unokaöccseidről van szó, akik reggel itt jártak? - Frerin lágyan, szeretett-teljesen nézett a nőre, aki a férfi köpenyén lévő forgácsot pöckölte le, de közben lélekbe vájó tekintettel méregette.

- A te szemedet mi nem kerülheti el? Kicsit emlékeztetsz Filire. Meséltem, hogy holnap el kell utaznom?

- Igen.

- Ők is jönnek.

- És ebben mi a rossz?

- Az, hogy folyamatosan láb alatt vannak. Idegesítőek, kíváncsiak és merészek.

- Vagyis olyanok, mint te.

- Köszönöm, kedves – húzódott gúnyos mosolyra a férfi szája. Bár belátta, igaza van.

- Nem lesz baj, ha veled mennek. Egy diplomáciai út nem árt nekik. Hercegek, és a kardforgatáson kívül ezt is el kell sajátítani. Nem lehet mindent megoldani harccal, valamit csak tollal és beszéddel. Te a szavakat úgy tudod használni, mint más a kardját. Bár azt is hallottam, a fegyver sem idegen a kezedben.

- Még kölykök, Artemys.

- A te szemedben gyerekek, de ők nem sokkal fiatalabbak, mint én vagy az öcsém.

- Te nem vagy törp. Ti másképp méritek a felnőtt kort és az érettséget.

- Mi sem mérjük másképp, mint más. - Villant meg a nő szeme – ne feledkezz meg arról sem, hogy bátyád nőtlen és te is. Gyermektelenek vagytok, ha veletek bármi történne, ők az örököseitek. A felkészülés nem ostoba lépés. De mondd, mi az igazi ok, hogy ennyire ágálsz öcséid ellen? - Artemys Frerin arcát fürkészte egy óráknak tűnő pillanatig, majd felállt és a férfi elé lépett. Kezével a duzzogó törp fejét kissé maga felé fordította. – Titkot rejt a tekinteted. - Suttogta.

- Rémeket látsz. Mit titkolnék én előled?

- A félelmemet. Mi az igazi célod Frerin? Mondd el nekem, kérlek, ne hagyj kétségek között. Olyan baljós feszült levegő terjeng az egész városban napok óta. Látom, mikor összesúgnak az emberek, törpök és az otthonodat méricskélik. Laran nem felel a kérdéseimre. Gled kerül engem és a tekintetemet. Mi folyik itt? - Frerin felsóhajtott és rátámaszkodott a fejszéje nyelére.

- Aggódnak az utam miatt. Persze a városlakók ünnepelnék halálom, de egy-ketten siratnának. Egy diplomáciai út is lehet halálos, sőt a hóvihar óta még jobban tart Laran. Nincs okod félni, pár hét és itthon leszek. Talán addigra kinyílnak a virágok, feléled a világ és majd sétálgatunk a birtokon.

- Add a szavad, hogy igazat szólsz, és nem hazudsz nekem semmiben.

- Nem hazudnék neked sohasem. Fontos vagy – suttogta a férfi és nekidöntötte a homlokát a nőére – te vagy az egyetlen igaz barátom.

- Mahal óvjon utadon és térj vissza. - Csókolta arcon a férfit, majd némán kisétált. Frerin a könnyeit nyelve dühösen rácsapott a tuskóra, ami kettérepedt.  Úgy érezte, hitvány és áruló, hogy becsapja azt, akit nagyon szeret és tisztel.

- Nem érdemlem meg azt, hogy a barátjának mondjon – suttogta maga elé.