A hegy lábánál a kis csapat letáborozott, bár nem szívesen tették, mert az éjszaka sötét árnyakat ígért. Egyik törp sem merte volna bevallani, talán még magának sem, de rettegés ült meg a szívükben, arra gondolva, mi lapulhat a sziklarepedések vagy az árnyak között. Csak Artemys ült magányosan és füstkarikákat fújt a szokatlanul csillagtalan ég felé, míg társai szorosan egymás mellé húzódtak a tűz melege körül. A sötétben figyelte a neszeket, az árnyakat és a hangokat. Úgy beleolvadt a tájba, hogy ha a pipájának a parazsa nem izzott volna fel néha, észre sem vette volna senki sem.

Már napok óta mentek az ismeretlen ösvényeken és ha Gandalf időközben nem csatlakozott volna, biztosan eltévednek valamelyik elhagyatott és semmibe vesző úton. Mert bizony hiába volt ott Artemys, az ő emlékei megfakultak és úgyis csak egyszer jár erre. Így nagy volt az öröm, mikor a mágus megérkezett. De Artemyst nem ez nyugtalanította, és nem is a fenyegető hegy, ami föléjük magaslott. Őt, ami akasztotta, maga Gandalf híre volt, ami arról számolt be, hogy Ergon miképpen reagált Tillgelir és Dolin eltűnésére. Csak remélni tudta, hogy épen és egészségesen eljutottak Frerinhez. Tudta nagyon jól, hogy a tünde úr felbukkanása egy jel volt, egy igazán baljós jel. Ergon hiába volt lorieni tünde, Artemys mindig is úgy érezte, a férfi valamit rejteget. Egy sötét, gonosz dolgot. Ezen érzéseit hiába mondta el Elrondnak, és egyszer személyesen Galadriel úrnőnek, ők nem hallgattak rá, de ha mégis, nem adták tudtára. Így indulásuk elő estélyén cselekedett. Most pedig attól rettegett, talán élete legnagyobb hibáját követte el.

- Mi aggaszt? - Lépett Artemys elé Fili egy tál levessel a kezében, kizökkentve a merengéséből a nőt. Artemys felnézett a férfira, és bár tisztán nem látta az arcát, érezte aggodalom terül szét rajta.

- Semmi. - Füllentette a nő és elvette a feléje nyújtott tálat.

- Talán az-az Ergon nevű tünde az, aki miatt a sötétben bujkálsz? Ki ő pontosan? Mert mikor Gandalf mesélt neked az elutazásuk után történtekről, úgy láttam igazán felzaklatott még a neve említése is. - Ült le Artemys mellé Fili. A nő halványan elmosolyodott és kifújt egy nagyobb füstfelhőt.

- Miket észre nem veszel Fili –kuncogott fel a nő – De, igazad van, ő aggaszt. Ő egy igazán gonosz tünde. Bár, nem is tudom van-e erre igazán szó. Többnyire jókat ismerek, de vajon mit jelent rossznak lenni? Ergon egy lorieni tünde úr, Tillgelir és Dolin nagybátyja, nem kedvel engem és a testvéreimet.

- Miért?

- Tudod Fili, mi a testvéreimmel igazán kilógunk a megszokott dúnadánok közül. A születésünk előtt apánknak voltak rossz döntései, Ergon szerint. Ezek a döntések juttattak oda, hogy Lea, Tristan és én itt vagyunk most köztetek. Ő szerinte nekünk nem kellett volna megszületnünk. Néha úgy érzem, igaza van.

- Ez butaság. Ha te nem lettél volna, a nagybátyám megfagyott volna a hóban. Szerencsés törp, ugye tudod? Kétszer megúszta a halált – nevetett fel Fili – így, úgy hiszem, neked megkellett születned, és van egy olyan érzésem, hogy még sokan fognak örülni ennek.

- Talán – suttogta Artemys és nekilátott enni, miközben figyelte, ahogyan Fili a hátát a fának vetve eldől és pipázik.

Az éjszaka csendben távozóban volt. A törpök aludtak, csak Thorin volt ébren és a vele szemben ülő Artemys, aki testvéreitől nem messze ült és pipázott. Gandalfot nézte, aki Thorin számára ijesztően, nyitott szemmel aludt. A férfi figyelte a nőt, aki felállt és a hegyet fürkészte. Az elmúlt napok során nem igazán szóltak egymáshoz, sőt, nem is volt rá panasz, amit Thorin annak tudott be, hogy a gyerekes játszadozásukra rájött. Bár, Bilbó által megtudta, hogy a nő igencsak húzódozott húga ötletétől, de végülis, mégis ostobán belement. De így legalább van egyvalami, amivel kordában tudja őket tartani. Talán egyszer még hasznára lesz. Bár, igencsak aljas lépés lenne egy királytól, de a nehéz idők nehéz döntésre sarkallják a törpöt. Thorin fáradtan felsóhajtott. Az elmúlt hetek eseményei alatt túl sokat tudott meg a nő múltjáról, főleg olyanokat, amik adóssá tették őt. Az öccse megmentése felbecsülhetetlen és hiába ígért neki Frerin közben járásával vagyont, azt szó nélkül visszautasította. S bár Frerin a nő szerint törlesztett azzal, hogy védelmébe vette, Thorin tudta nagyon jól, hogy mint idősebb testvér, családfő, és mint király, adósa maradt, ami felettébb bosszantotta. Mit adhat egy nőnek, aki nem kér tőle semmit? Balin ötlete volt az egyik leghasználhatóbb, mikor egyszer megtanácskozták az egészet. Nemesi rangra emelni igazán nagyvonalú lenne. Sőt, királyi kegy. Thorin az ajkába harapott, nem tudta hogyan is álljon elő az ötlettel. De még mielőtt megszólalhatott volna, a nő ránézett a lélekbe látó zöld szemeivel és Thorin hátán még a szőr is felállt.

- Nem kell adnod nekem semmit sem, Thorin. Tudom nagyon jól, hogy napok óta ezen jár az eszed. De mint akkor is, most is mondom, nem kell semmi sem. Öcséd védelmet nyújtott, mikor a legnagyobb szükségem volt rá és talán többet is.

- Többet? Mit?

- A barátságát. Nem sok baráttal büszkélkedhetek, de mindegyik többet ér számtalan kincsnél. Értük lemondanék vagyonról, rangról és még az életemről is. Így hát, nem vagy adós felém Tölgypajzsos Thorin.

- Sohasem értelek meg téged. Ki vagy pontosan? Mert aki itt áll előttem túlságosan is komor… hol van a vidámság, ami mindig körül vett?

- A hegy árnyéka messze nyúlik. Innen már sötétebb utak jönnek. Figyelni kell, mert a szemet becsaphatja a hegy varázsa. Itt nincs helye a meggondolatlan viselkedésnek. – meredt a hegy felé a nő, majd halkan megszólalt - Hamarosan pirkad, ideje felkelteni a többieket.

Bilbó figyelte a mögötte elterülő tájat. Azokat a földeket, amin túl az ő drága kis hobbit ürege volt. Hiányzott neki a karosszéke, a csészéje, a kiadós lakomák és a kandallójában ropogó, illatozó tűz. Megborzongott. A hideg szél mindenhol utat tört a ruhákba, így Bilbóéba is. Hiába kapott Dwalintól egy köpenyt – ami az idő múlásával sem ment annyira össze, hogy ne lógjon a szemébe - és Tristantól egy melegebb zekét, így is rettenetesen fázott. Ezt még elviselte volna, de a nagy széltől kövek gurultak le a hegyoldalon, ami nem igazán volt szerencsés, de ami igazán megrémisztette, sőt, egyszer fel is sikkantott, mikor a fejük fölött zúgtak le a hatalmas kövek.

- Félelmetes ez a hely. Igaza volt Artynak és Gandalfnak – suttogta Ori, mikor estére megálltak.

- Hát nem igazán szeretném bevallani, de igazat adok neked öcsém – morrant fel Nori és megpödörte a szakállát – alig várom, hogy elérjük Vadon földet és csak egy rossz álomnak tűnjön ez a vánszorgás.

- Az még igen messze van. Még az út elején sem vagyunk. Hosszú utat kell addig megtennünk. - Bámult a tűzbe Dwalin.

- Szerintetek tényleg él a hegy? – hajolt kicsit ki a törpök közül Bofur – Én már kezdem azt hinni, hogy igen. Ez a hely valamiért nem kedvel minket.

- Ne mondj ostobaságokat – legyintett dühösen Glóin – ez a hely kihalt és rideg.

- Szerintem meg nem. Árnyak mozognak, a sötétben a szél ismeretlenséget fúj. - Szólalt meg Fili.

- Csak nem beijedtél? – kuncogott fel mellette Kili.

- Majd ha a hegy kicsúszik a lábad alól, akkor észbe kapsz! – morrant fel a fiatal törp.

- Nem kéne veszekednetek… – csitítgatta Lea a két férfit – ne lármázzatok. Visszhangot ver.

- De ő kezdte! – fújtatott Fili és öccsére morrantott, akár egy kutya.

- Te vagy az idősebb. Hagyd rá, még fiatal… – csámcsogta Bombur.

- Mi az, hogy…? - Állt fel Kili, de amilyen gyorsan felállt, olyan gyorsan le is huppant, mert Bifur visszarántotta és törpnyelven halkan, de igencsak szigorúan beszélt hozzá. Lea felkuncogott, mert a fiatal törp elvörösödött és duzzogva a tűzet kezdte bambulni.

- Ejnye, Kili, ne viselkedj úgy, mint egy bugris. Rangodhoz méltatlan – Ingatta az ujját Dori.

- Ha nem hallottak eddig minket, ti ketten tesztek róla. Ráncolta a szemöldökét Balin és megrovó pillantást küldött Fili és Kili felé - Nem azt mondom, hogy ne beszélgessünk, de halkabban tanácskozzunk. Most, hogy ezt megbeszéltünk, szerintem neki láthatnánk a vacsorának. - Bilbó, aki eddig néma szemlélődőként üldögélt, Óin – aki közben ültében elaludt – és Glóin között felkapta a fejét.

- Nem várjuk meg, míg Gandalfék megérkeznek?

- Hamarosan ők is megérkeznek, ne aggódj – mosolygott az öreg törp a hobbitra. Bilbó csak bólintott és figyelte, ahogy mindenki Leához és Bomburhoz megy, akik kiadagolták a fejadagokat. S mikor már mindenki leült, csakugyan megérkeztek Gandalfék.

- Nagy kár azért az útért, reméltem, hogy szabadon járható – ingatta a fejét Thorin.

- Sajnálom.

- Nem kell semmit sem sajnálnod, Artemys – Borzolta össze a nő haját a mágus – ezek a hegyi utak már csak ilyenek. Egyet lezár, de valahol nyit egy másikat. Annak örüljünk, hogy amire én emlékeztem az minden bizonnyal jó. Bár kicsivel meredekebb, de legalább járható.

- És veszélyesebb. Biztosra veszem, hogy koboldok járta hely – Huppant le Tristan Glóin mellé.

- Ne, vonzod a bajt, ami még nem történt meg, Tristan – Rótta meg a férfit Dori.

- Már megtörtént a baj Dori… itt vagyunk benne. - Kanalazott a levesébe Tristan.

- Ez meg hogy érted? - Húzta fel a szemöldökét Dwalin.

- Úgy érti kedves barátom, hogy a hegy morgolódik. - Tömte meg a pipáját Gandalf.

- A kőóriások – suttogta maga elé Bofur.

- Ne, beszélj sületlenségeket! – Villant meg Thorin szeme – Nem léteznek, fogjátok fel. A törpök bólintottak, de szemükben kétség bujkált. Ekkor nem messze tőlük hatalmas kőlavina indult el és letarolta az alatt elterülő tájat. Még jó sokáig visszhangzottak a legördülő kövek rémisztő hangja és az este hátra maradt felében senki sem szólalt meg. Nem merték megtörni a csendet és csak a víz csordogálása, a szél süvítése és a kőrepedések mertek dacolni a sötéttel meg a heggyel.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés