Tillgelir erősen fogta meg Madweg* kantárját, és visszanézett a messzeségbe, ahol a fák védelmében ott rejtőzött az Utolsó Meghitt Otthon. Még olyan messziről is érezte a varázsát, ami körbelengte az összes épületet, követ, fát, gallyat és a patakok fodrát, de nem vágyott vissza. Az ő otthona nem az volt, de még Lórien sem, ahol született… valahol nagyon messze volt, de még az ő szíve sem tudta pontosan hol van az. Hátra simította fekete haját a szeméből és nővérére nézett, aki egyenes tartással várta, hogy folytassák a vágtát. Szalmaszőke haján a napsugarak megbicsaklottak, és még szebbé tették a bájos arcát.

Dolin meg simogatta Mithril** nyakát és várta, hogy öccse elinduljon. Nem tudta elképzelni hová sietett annyira Túrielék távozása után, és mikor számon kérte, öccse csak annyit mondott, hogy pakoljon, mert nyugat felé kell vágtatnia fontos ügyben. Sejtette, hogy kis barátjuk keze lehet a dolgok hátterében, mert az utolsó éjszaka látta őket együtt sétálni, és a Madweg mögött pihegő Glín, Túriel pónija is erre utalt. Dolin várakozóan nézett öccse acélszürke szemeibe, mikor rápillantott. Tillgelir nem hasonlított a lorieni tündékre, éden fekete haja olyan sötét volt, akár a legsötétebb téli éjszaka. Vágyainak tárgyai, úgy ahogy az övéi is, félelmetesen különbözött népük szokásaitól és pont ezért vannak itt a pusztán, messze minden varázstól.

- Hová tartunk? – kérdezte Dolin öccsétől.

- Nyugatra, Ered Luinba, visszavisszük Glínt a gazdájának, egy levél kíséretében Túriel kérésére.

- Kinek? Egy törpnek talán? Mi a neve? - Dolin látta, hogy Tillgelir halványan elpirul és útitáskájában kutatva elővette a levelet.

- Túriel szerint egy Frerin nevű törpöt kell keresnünk, Thorin csarnokai mellett elterülő városka szélén. Dolin felsikkantott és a kezeit a szája elé kapta.

- Micsoda megtiszteltetés, ha ezt előbb mondod, elpakoltam volna a legszebb ruhámat. - Tillgelir gyanakodva meredt nővérére.

- Ki a fickó?

- Thorin öccse, a Durin ház egyik nevezetes tagja, a trónöröklési sorban a második. Milyen megtisztelő, biztosan olyan nemes, mint a bátyja.

- Ha Túrielt a barátjának tartja, úgy, ahogy elmondta nekem, akkor nem nemes, hanem türelmes. De igazán az érdekel, hogyan szedi össze ezeket a barátokat Túriel.

- Ugye hoztál ajándékot nekik?

- Mi az, hogy nekik?

- Frerin vigyáz Dísre.

- Ő meg ki?

- A húga, Fili és Kili édesanyja.

- Majd odaadod neki az egyik ékszeredet, amit a bácsikáktól kaptál. Én meg odaadom neki Frerinnek a tőrjeim egyikét.

- Nem vagy kissé fukar?

- Minek nézel, mozgó kalmárnak? Nem hoztam el minden vackomat. Örüljenek, hogy kapnak valamit… meg aztán, mit lehet adni egy hercegnek és egy hercegnőnek, akiknek mindene megvan? - Ösztökélte vágtára a lovát Tillgelir. Dolin a fejét rázva utána vágtatott és feladó, de beletörődő nyerítéssel Glín is utánuk ment.

A város, ahová napokkal később értek, hatalmas volt és nyüzsgő, de mikor belovagoltak a főkapun, az emberek és törpök egyaránt megnézték őket. Bár, első pillantásra nem mondta volna meg róluk senki sem, hogy tündék, mert mélyen az arcukba húzták a köpönyegüket, mindenki érezte, hogy ők a szépek népének gyermekei. Tillgelir igazán kényelmetlenül érezte magát, hogy felnéznek rá, így leszállt Medweg hátáról, de így sem változott semmi, mert a törpök így is jóval alacsonyabbak voltak nála. Dolin csillogó szemekkel bámulta a törpárusok portékáit, meseszép ruháikat, ékszereiket, mindennapi dolgaikat.

- Ez miféle kence? – állt meg az egyik törpasszony árujánál. Tillgelir meg a szemét forgatva állt meg nővére mögött.

- Fényessé teszi a hajat – mondta az idős asszonyság, majd összeszűkítve a szemét ráhunyorgott Dolinra – te tünde vagy?

- lorieni tünde vagyok, Dolin, és átutazóban vagyok erre az öcsémmel.

- A rév nem erre van, galambom – mondta kedveskedve.

- Egy Frerin nevű fickót keresünk, tudja, asszonyság merre találjuk? - Kérdezte Tillgelir.

- Ne légy tiszteletlen, Till. Frerin nagyúr rangban feletted áll.

- A derekamig sem érhet – morogta az orra alatt. A matróna felnevetett és olyan volt a hangja, mint a varjú károgása.

- Nem nagyúr az leányka, csak egy gyáva alak. - Dolin döbbenten meredt öccsére, aki karon ragadta nővérét és elment az öregasszonytól, aki még hangosabban kezdett nevetni, mint az előbb.

- Mi volt ez? - Kérdezte Dolin.

- Csak egy gonosz, vén banya – morogta Tillgelir – most nem ismerkednünk kell, hanem megtalálni… - a tünde nem tudta befejezni a mondatát, mert Glín elvágtatott mellettük, egyenesen egy almaárus felé. Ott egy törp állt, aki tette a szépet az eladó lánykának, a férfi, aki minden bizonnyal a szeme sarkából észrevehette a felé vágtató pónit, nem mozdult, csak széles mosollyal nézett feléjük. Egyszerű szolgáló, gondolta Tillgelir, mikor észrevette a gyéren díszített inas ruhát, amit viselt, de Glín ennek ellenére ismerte.

- Kicsi Glín – simogatta meg a póni pofáját, majd feltekintett az oda érkező tündékre – gondolom, ti Artemys úrnő barátai vagytok. Hol van a kisasszony?

- Azok volnánk – mondta Tillgelir – Túriel, vagy ahogyan te ismered Artemys minket küldött egy jó barátjához. Frerint keressük.

- Az úrfit? - A férfi gyanakvóan, összeszűkült szemmel nézett Tillgelir acélszürke szemébe.

- Túriel küldött egy levelet, és személyesen kell átadnom neki. Azt üzeni, többek között, hogy:„Idehoztam a csillagot az égből”

- És én fogadom, hadd ragyogjon. Shuts, szolgálatotokra – hajolt meg a férfi mélyen.

- Tillgelir vagyok, és ő a nővérem, Dolin… szolgálatodra – tette hozzá az illendőség kedvéért a tünde –Vezess, kérlek uradhoz. – A férfi meghajolt és intett, hogy kövessék.

Tillgelir kissé megdöbbent, mikor megálltak egy hatalmas várszerű épület együttes előtt, aminek kapuja gazdagon díszített fémből készült és bár, nem tudott a törprúnákból olvasni, valami szívélyes üzenet állhatott rajta, mert nővére ellágyulva sóhajtott fel. Belépve a kapun, egy tágas udvarban találták magukat, ahol egy-két szolga beszélgetett, vagy éppen tette a dolgát. Shuts intett az egyik férfinak, rámutatott Glínre és a tündék lovaira, a férfi nagyokat bólogatott, és bár,Tillgelir nem szívesen adta oda a kengyelszárat a törpnek, megvált Madwegtől.

- Hová viszik őket? - Kérdezte Tillgelir.

- A biztonság kedvéért elrejtjük őket a kíváncsi, rosszakaró szemek elől. Glínt a testvéreihez viszik.

- Elrejteni? - Hüledezett Dolin – mi okotok lehet erre a lépésre? Talán az zavar benneteket, hogy tündék vagyunk?

- Engem nem zavar, és az itt szolgálókat sem. Az úrfit meg még úgysem. A kis felségnek nincs sok barátja, és ha megtudnák, hogy Thorin úr távollétében tündéket fogad, kitörne a lázongás. Most jó volna sietni, mert még nektek is el kell rejtőzködni, mert a vén Glbos már biztosan tud az ittlétetek felől, és megjelenik házat kutatni. Kövessetek.

- Ki ez a Glbos?

- A királyi tanács egyik befolyásosabb tagja. Gonosz, aljas, mohó törp. Frerin úr vesztét akarja. - Mesélt Shuts, és közben fényes folyósokon keresztülvezette őket. – ez itt Frerin úrfi fogadószobája, menjetek be bátran, hamarosan ő is ideér. - Nyitotta ki az ajtót a férfi, és a két tünde belépett. Tillgelir döbbenten húzta el a száját, mert nem akart elismerően füttyenteni, mikor meglátta a rengeteg könyvet, és térképpel teli polcokat. Szépen faragott székek és asztalok voltak, meseszépen szőtt szőnyegen.

- Csodálatos – suttogta Dolin.

- Köszönöm – szólalt meg egy hang a mellettük lévő asztalnál. – Frerin vagyok, szolgálatotokra – tette le a könyvet, amit éppen olvasott és felállt, félmosollyal az arcán. Tillgelir abban a pillanatban rájött, miért mondta Artemys a férfiról, hogy bájgúnár.

*Madweg: Till a falánksága miatt nevezte el így a lovát.

** Mithril: Móriai ezüstnek nevezte el hófehér lovát Dolin, mert imádja a törpöket ^^””

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés