Frerin legnagyobb örömére Dís és Artemys kibékültek, mikor tisztázták a félreértéseket és mindketten lehiggadtak, bár kezdtek összebarátkozni, a férfi tudta nagyon jól, hogy a két büszke, makacs és akaratos jellem nem egyhamar fog behódolni a másiknak.

- Nagy jutalmat kapsz a bátyámtól, hogy megmentetted Frerint. Rettentően aggódott érte. - Frerin felnevetett a háttérben és egy vastag fadarabot dobott a tűzbe – igenis féltett.

- Nekem az is elég jutalom, ha végre megszabadulok tőle – öntött magának bort a nő – kissé mérgező a fivéred.

- Megértelek – sóhajtott fel Dís.

- Azért nem kell ennyire jóban lenni halljátok-e. - Mordult fel a férfi a kandalló előtt.

- Pedig igazán kedvelem. Megmentett és a családunk adósa neki egy életre. Artemys bármit kérhetsz tőlünk, mi törpök nem felejtjük el aki segített rajtunk, és nem is vagyunk hálátlanok.

- Tudom, de még nem gondoltam ki mit kérek a fivéredért cserébe. Dúnadán vagyok, a pénz nem segít rajtam. Én hűséggel tartozom a vezérem felé, majd tanácsot kérek tőle.

- Északról jött kósza vagy, nem?

- Igen.

- Mit keresel erre, messze a dúnadánok lakta területektől? - Kérdezte Dís.

- Kószál – Lépett oda Frerin, és lehúzta az Artemys poharában lévő bort.

- Nagybátyám betegeskedett, így elmentem hozzá. Arra kért, mikor jobban lett, hogy nézzem meg a nagyapámat is, ha már ott vagyok. Bevallom meglepett, hogy ezt mondta, hiszen nagybátyám nem szívlelte sohasem az öreget. De nem kérdeztem, örültem, hogy elenged. Így elindultam hozzá, ám akkor hallottam, hogy fivéredet elnyelte a hó. De nem gondoltam volna, hogy ennyi ideig tart megmenteni. Legkésőbb holnapután elindulok a nagyapámhoz és onnan vissza a falumba. A vezérem számít rám kérte, hogy minél hamarabb térjek vissza.

- Hogy hívják a vezetődet? Talán már hallottam róla… - Kérdezte Dís.

- A dúnadánoknak csak egy vezetőjük van…- Kuncogott a nő.

- Artemys kisasszony, itt vannak a fivérei – rontott be Loretta – magát kéretik.

- Engem? - Lepődött meg a nő – mit akarnak tőlem? Mit keresnek erre? - állt fel Artemys.

- Nem mondták, csak annyit, hogy sürgősen járulj eléjük.- Artemysdöbbenten meredt Frerinre és Dísre, aki valami oknál fogva kerülte abban a pillanatbana pillantását.

- Engedelmetekkel – hajolt meg kissé a nő és kiment.Frerin tanácstalanul nézett húgára.

- Mi lehet ez? - Kulcsolta össze a kezét a férfi.

- Menj utána. Szüksége lesz valakire.

- Miért?

- Ha egy vezetőjük van, ahogyan állítja, akkor az már halott. Menj.

Frerin figyelte, ahogyan három lovas Artemys fölé magasodik. Szép arcú, szürke tekintetű, fekete hajú férfiak voltak, akik olyan hideg tekintettel meredtek a húgukra, hogy ha Frerin nem tudta volna, hogy testvérek, azt hitte volna, hogy ellenségek.

-Arathorn meghalt – szólalt meg a legidősebbnek kinéző fivér.

- Mit mondasz, Rolen? – suttogta a nő. Frerin figyelte, ahogyan a nő belekapaszkodik a fogadó erkélyébe.

- Jól hallottad. Arathorn két hete elesett egy orkokkal vívott csatában, amíg te itt hőst játszottál. - Mondta megvetően a középső fivér, és Frerin legszívesebben lelökte volna a lováról.

- De, hát… - dadogta a nő.

- Holnap mi is továbbmegyünk, de vissza kell vinnünk téged a faluba, hogy az úrnőt elkísérd a tündékhez. Ez Gilraen úrnő kérése hozzád. - Mondta a fiatalabbik fivér – menj és készülődj. Reggel itt találkozunk.

- Polen, Zoren, én…

- Semmi én, vagy de, esetleg mi. Jössz és kész. Elég legyen az ostoba játékaidból. - Mondta a Zorennek szólított középső fivér. – Holnap reggel – indult el és követte őt a többi fivér, és a nem messze várakozó csapat, akik még pillantásra sem méltatták a nőt.

- Artemys – lépett feléje Frerin, és a nő vállára rakta a kezét, amit a nő megszorított.

- Frerin, már tudom, mit kérek tőled.

- Legyen az bármi, teljesítettem.

Frerin a póniján ülve meredt előre. Két napja vált el a nőtől, de mellé adta egyik fiatalabbik, de igencsak ügyes kardforgató törpjét, Rinist, hogy vigyázzon rá. A nő és testvérei szó nélkül megengedték, de figyelmeztette Rinist, hogy ne bízzon meg a fivérekben és az élete árán is védje meg Artemyst, és annak az úrnőjét. Keserűség és fájdalom költözött a szívébe, mikor meglátta a nőt, aki még sápadtabb lett, a szemeiből kiszállt minden élet, és Frerin legszívesebben magához ölelte volna abban a pillanatban, de tudta, nem segített volna rajta. Artemys nem őrjöngött, nem sírt, csak meredt maga elé.

- Mit ígértél neki? Mit ígértél a lánynak? - Kérdezte Dís kizökkentve Frerint a gondolataiból.

- Nem fontos – hagyta rá – majd ha itt lesz az ideje, elmondok mindent. Frerin előrelovagolt, már messziről látta a kéklő hegységet, ami az eget karcolta, a messzeségbe elnyúló végtelen hó borította tájat, és bátyja híres csarnokait és az előtte elterülő emberektől, törpöktől nyüzsgő, népes várost, ami körül hatalmas falak voltak védelmezően – hazaértem – suttogta.

Frerin némán ment húga mellett, aki időközben felzárkózott hozzá. Még akkor is néma volt, mikor a hatalmas kőhídon, mely alatt mély szakadék húzodott átmentek, pedig sokan rájuk köszöntek, akik a városból jöttek ki vagy éppen mentek be. A hét nagykapu egyikén mentek be, pontosítva a negyedik számún, aminek kapuján ott díszelgett a Durinok címere.

-  Nézd, mennyien vártak haza – nézett felé boldog mosollyal Dís. A városlakók valóban boldogan integettek feléjük, ahogyan bevonult a kíséretével Frerin. De ő nagyon is jól tudta, hogy megjátszott mosolyuk mögött utálat rejtőzik.

- Ha te mondod húgom – hagyta rá Frerin. Gondolatai messze jártak, így nem is vette észre, mikor a bátyja eléje érkezett fekete pónijával.

- Szokatlan, hogy nem ünnepeltetted magad – mosolygott Thorin – talán beteg vagy? Kérdezte. Frerin rápillantott és eleresztett egy félmosolyt.

- Soha nem ünnepeltettem magam – állt meg a bátyja mellett - az a te szokásod, Thorin.

- Igaz. Örülök, hogy jól vagy, testvér – veregette meg szeretettel Frerin vállát Thorin -Nagy lakoma vár rád,és unokaöcséink várják az élménybeszámolódat a hóviharról és a titokzatos nőről, akinek az életedet köszönheted. Dís nem írt róla sokat. Mi a neve? Nem hoztad magaddal? - Nézett mögéjük – pedig azt hittem eljön, nagy jutalmat ígértem neki.

- Kerla. A neve Kerla és jobb dolga is volt, mint hogy mutogassa magát, és holmi apróért jöjjön, amit értem ígértél. De most fáradt vagyok, nincs kedvem beszélgetni – ügetett el a férfi. Thorin a húgára nézett, aki ugyanolyan megszeppent arcot vágott, mint bátyja.

- Mi a baja? Kérdezte Thorin.

- Nem tudom.

Frerin a szobájában ült és élvezte a pipafű zamatát, amit a nőtől kapott, mielőtt elment volna. Valamiféle hobbit pipafű volt, de nagyon zamatos. Lehunyt szemekkel élvezte a csendet és a nyugalmat. Fáradt volt, de aludni képtelen lett volna, hiszen gondolatai Artemyst keresték. S bár tudta, hogy Rinis vigyáz rá, mégis jobban örült volna, ha ő maga lehetett volna mellette ezekben a fájdalmas időkben. Ő tudta milyen elveszíteni egy személyt, aki kedves a szívnek. Figyelte, ahogyan pattog a fa a kandallójában, és úgy érezte, mintha megint a sárkány odúban lenne. Hallotta a sikolyokat, a keserves sírásokat, a halál perzselőszagát. Ijedten rezdült össze, mikor messze járó gondolataiból egy kopogás riasztotta fel.

- Bátyám, bemehetek? – szólalt meg Dís az ajtó másik oldaláról.

- Gyere. -Dís óvatosan bejött. Frerin látta, hogy nemrég érkezhetett meg, mert még rajta volt a prémmel szegélyezett meleg köpenye, amin meg-meg csillantak az olvadóban lévő hópelyhek. Arca pirospozsgás volt, amit minden bizonnyal a hideg csípett meg. – kicsit talán késői ez a látogatás, Dís. - Állt fel és húga felé lépett – még megfázol nekem. Mi az ok, ami kihozott ide hozzám?

- Miért hazudtál Thorinnak a nő nevéről? Mi ez a viselkedés vele szemben?

- Ez ráért volna holnap is. - Kulcsolta össze a kezét a férfi.

- Válaszolj kérlek, mert ha nem, én mondom el Thorinnak a nő nevét. Mondd el az okát, miért hazudjak én is.

- Megkért rá. A neve legyen titok, kérésének eleget téve. Te se szóld el magad. Mától a neve Kerla.

- Mi a bajod fívér? Nem voltál te ilyen sohasem.- Suttogta elhaló hangon a nő.

- Nincs semmi bajom. - Mordult fel a férfi. Dís a bátyja elé lépett és megfogta testvére arcát.

- Elmondhatod mi bánt. Te is tudod.

- Tudom húgom. - Fogta meg kedvesen a nő kesztyűs kezét. Frerin a kezére nézett, ahol húga keze majdhogynem elveszett -Ne aggódj, csak fáradt vagyok. Megviselt egy csöppet ez a kaland – mosolygott el bátorítóan a nő felé. – Hamarosan ugyanaz leszek, aki voltam, de pihennem kell.

- Rendben – mosolygott el Dís is és megölelte a bátyját. Frerinnek jólesett a gesztus, mert tudta, hogy húga tényleg aggódott érte – Fili és Kili is rettentően aggódott érted.

- Valóban?

- Ne gondolj róluk mást. Csíntalanok még, mert kölykök, de téged mélyen tisztelnek és szeretnek. Holnap gyere át várnak téged.

- Majd meglátom – húzódott el tőle - Ha kimész, szólnál Gled-nek, hogy hívatom. - Dís szeme megrebbent, majd erőtlenül bólintott.

- Természetesen. Reggel itt lesz…

- Most.

- De…

- Most.

- Rendben. Jó éjszakát, Frerin – indult el a nő.

- Dís - fordult húga felé a férfi, a nő megtorpant és visszapillantott testvérére – neked is. Álmodj szépeket. - A nő elmosolygott.

- Te is. - Mikor az ajtó becsukódott, Frerin a kandalló párkánynak támaszkodott.

- Sötét éjszaka vár rám – suttogta maga elé. Érezte a tűz melegét, de mégis fázott. Számára óráknak tűnő idő után kopogtattak és belépett egy törphöz szokatlanul magas férfi.

- Hívatott uram? – Frerin odapillantott. Vállas, izmos férfi állt ott, egyenes tartással, kezeit hátra kulcsolva. Félhosszú szakállában apró fontok voltak, semmi más, ami szokatlan volt.

- Ha jól emlékszem a könyvtár szobából kértem, hogy készítsenek egy titkos házrészt, ugye? Kérdezte Frerin.

- Igen, uram, aminek építése és lakhatóvá tétele pár nappal ezelőtt befejeződött.

- A terveim szerint csináltátok?

- Igen, uram, magam felügyeltem az egészet.

- Azt akarom, hogy egy hónapon belül berendezve álljon készen, mert  egy számomra igencsak kedves női vendégem érkezik ide, akinek kilétéről senki nem tudhat a városban senki, csak az itt dolgozók, és ha valaki elszólná magát saját kezűleg büntetem meg. Mondd meg nekik.

- Ez csak természetes. De megbízhat az egész ház népében. Megtudhatom ki lesz pontosana vendége?

- Elég legyen, hogy egy nő.

- Óhajt még valamit?

- Nem, távozhatsz.

- Köszönöm, további jó éjszakát – hajolt meg a férfi.

- Gled – szólt utána, mire a férfi megfordult.

- Igen?

- Kísérd haza a húgomat. Nem akarom, hogy egyedül járjon-kelljen ebben az időben.

- Ahogyan óhajtja, uram. Még egyszer kívánom a zavartalan, jó álmokat. - Hajolt meg Gled és távozott.

- Messze vannak még a jó éjszakák és a zavartalan álmok. - Suttogta a férfi, majd felvette a borral teli üveget és ráhúzott – túlságosan is messze.