Artemys arra riadt fel, hogy valaki megérinti a vállát. Összerezzent, akár egy falevél és megperdült. Tillgelir döbbenten meredt a nőre.

- Jól vagy?

- Igen, csak elméláztam.

- Thorin? - Kérdezte a férfi. Artemys a szemét forgatva visszadőlt az oszlopnak.

- Nem. A büntetésemen gondolkoztam. - Füllentette.

- Elrond milyen büntetést hozott? - Kérdezte a férfi, remegő hangon.

- Kitiltott Imradrisból egy jó időre.

- Tessék? Ezt nem hagyom. Beszélek én majd vele. - Indult el. Artremys rémülten kapott utána, de a férfi lerázta magáról, így Artemys megfogta barátja bokáját, így próbálva visszatartani.

- Jó ez így nekem, Till. - mondta a nő, akit a férfi húzott a padlón, miközben próbált menni.

- Nem akarom, hogy ne gyere vissza.

- Ti meg mit műveltek? - Kérdezte a lépcsőn felbaktató Tristan. Artemys annyira megdöbbent, hogy elengedte a férfi bokáját, aki így elveszítve az egyensúlyát átbukfencelt a korláton egy rózsabokorba. Artemys elfintorgott, és az öccsén felkapaszkodva felállt.

- ARTEMYS!!! - Sivította Tillgelir. Tristan felnevetett.

- Huhu, nagyon dühös rád, ha ezen a néven szólít.

- Én mentem – suttogta a nő, és elsomfordált. Tristan fütyörészve a korlátra dőlt és fülig érő szájjal meredt le a tündére.

- Ez az árnyalat nagyon jól áll neked, drága barátom. A vérvörös rózsa a te virágod – füttyentett a férfi.

- Hogy fordulnál fel – morrant Tillgelir, miközben figyelte, ahogyan Tristan a korlátnak dőlt és az egész teste beleremegett a nevetésbe.

Thorin éppen a társaihoz tartott, mikor meglátta Artemyst, aki nagy léptekkel haladt. Fáradtnak és gondterheltnek tűnt, és bár, a tegnapi események miatt nem lett volna célszerű egyáltalán a közelébe kerülnie, úgy gondolta, jobb volna elrendezni az esti kalandjukat.

- Arty! - Kiáltott utána. A nő megtorpant és visszafordult – gyere ide – intett neki a férfi. Artemys körülnézett, és odaszaladt hozzá, de a férfi előtt jó kétméternyire megállt.

- Valami baj van talán? - Kérdezte a nő.

- Ahogy nézzük. Miért hazudtál a tündéknek?

- Jobban jöttem ki, ha füllentettem, mintsem elmondjam az igazat. Nélküled is rossz hírem van, nem kell még jobban megutáltatnom magamat ezekkel – intett egy danolászó tünde csapat felé. Mikor rájuk pillantottak, azok elkapták a fejüket és gőgösen továbbmentek – A Lorieni tündék még az Imradrisiaknál is jobban szeretnek, mint láthatod, és ez az érzés teljesen kölcsönös is – vicsorgott a nő a társaság felé – de ma biztosan ünnepelni fognak, persze csak Till és Dolin siratja majd Elrond úr döntését, amit az irányomban hozott.

- Mi lett az ítélet?

- Képzeld, kitiltottak – villantott egy vidám mosolyt a nő.

- Úgy látom, nem igazán rázott meg a dolog – kulcsolta össze a kezét Thorin. A nő nagyot legyintett.

- Soha nem szerettem itt lenni. Mindig piszkáltak a termetem és a családom miatt. Mikor Arathorn lett a tanítványom, akkor valamelyest elfogadtak, de mikor meghalt, visszatértek a régi, jól megszokott szurkálódásokhoz... de megvallva neked, sokat is tettem, hogy az ellenérzésüket tápláljam, de ez lényegtelen már az én helyzetemben.

- Fura egy nő vagy, hallod-e. Más örülne, ha itt élhetne nyugalomban, egy olyan helyen, ahol csak dalolnak, esznek, isznak, és olvasgathatnak kedvükre, de te és testvéreid inkább az ismeretlen vadon válasszátok. - Artemys a férfi mellé sétált, és nekidőlt ő is a korlátnak.

- Én jobban szeretem Középfölde vad ösvényeit, hegyeit, és mezőit, mint ezt a helyet. Ott szabadon dönthetek a sorsom felett. Ott nincs senki, aki meghatározza, mit csináljak, kinek legyek a felesége, és miképp is viselkedjek.

- A nagybátyádra célzol ezzel?

- Lastamir egy igazán erős ember, mind testben és lélekben egyaránt. Kiváló vezető alkat, de sohasem szerette, ha más uralkodni akart felette, vagy éppen szembeszegült az általa elképzelt terveinek. A testvéreim és én is egy terve részesei voltunk. Apám halála után ő vigyázott ránk és támogatott minket. Tristant a bátyáinkhoz küldte, hogy védje a határokat, Leát és engem meg férjhez akart adni, de arra nem gondolt, hogy nem vagyunk éppen... hogy is fogalmazzak... olyan kapósak. Hiszen, nem vagyunk éppen azok a tipikus dúnadán asszonyok, akikért egymást tapossák a kérők. Alacsonyak vagyunk, kissé agresszívan védjük az érdekeinket – nevetett a nő - Lea, aki szebb és bájosabb nálam – mosolygott el a nő, és a szempilláit rebegtetve Thorinra nézett, aki felnevetett a nő arcát látva – még voltak bátor kérők, de azokat elkergette a lehetetlenebb és annál is leglehetetlenebb elvárásaival... tőlem meg tartottak... vagy éppen tiszteletbeli férfivá avattak a mocskok. - Thorin felnevetett és vállon veregette a nőt.

- Rá se ránts kedvesem, a húgom mindig azon nyavalyog miért nem mehet csatába. Te, aki imádsz harcolni, örülhetsz, hogy ilyen életet élhetsz.

- Igazad lehet. De most, hogy szóba hozod, a húgodat mondd nem ellenkezett, hogy a fiai veled jöttek?

- Természetesen igen, de tudta, hogy semmivel sem tudná maga mellett tartani őket.

- Miért nem jött például Frerin is?

- Őt arra kértem vigyázzon Dísre, és ha valami történne velem, ő vigye tovább az örökségünket. Az öcsém ugyan néha nagyon kelekótya és szerencsétlen, de nagyon jól ért a politikához. Éles eszű és jobban belelát bárki lelkébe, mint egy tünde… szerintem legalábbis. Jó vezetője lenne népünknek, ha meghalnék a küldetésünk során. Ha elesnék, nyugodtan mennék el, mert tudnám, jó kezekben van a népem sorsa... de még annyi kérdésem van, itt, a lelkem mélyén, és addig nem akarok meghalni, amíg legalább egyre nem kapok választ. De annak is örülnék, hogy akiket szeretek boldogan élnének. - Artemys lenézett a mélybe, ahol gyors sodrású patak folyt.

- Már meséltem, hogy találkoztunk az öcséddel. Jó barátok lettünk, és sajnáltam, mikor egy lányról mesélt, akit elveszített, mikor Ereborból menekültek. Szívemből remélem, hogy egy nap boldog lesz, mert mikor beszélgettem vele, láttam a szemében, hogy őt nem érdekli a kincs, sem a hatalom - Artemys Thorinra nézett – ő egyszerűen boldog szeretne lenni és családot akar és a te megbecsülésedet. A férfi a nyakában lógó kulcsot az ujjai között forgatta.

- Azt hiszed, én nem tudom? Becsülöm, de féltem mert az öcsém… már kétszer majd nem elvesztettem. Thorin elkomorodott és a nőre nézet – És te talán azt hiszed, ellenezném, hogy boldog legyen? Azt hiszed, saját magam sem vágyom rá? De a népemért felelek, úgy ahogy ő is majd, a gyermekei vagy unokaöcséink. Egy nap utánam valamelyik király lesz, és felelősségteljesen kell viselkednie, nem lehet önző. Nehéz feladat az enyém Artemys, odafigyelni másokra, meghallani a bánatukat, és segíteni nekik, és közben mindig helyesen dönteni. Mindig attól tartok, hogy szégyent hozok apáimra, akik annyit tettek értünk.

- Talán ezért kaptad azt a lehetőséget a sorstól – mutatott a kulcsra a nő - hogy bebizonyítsd, hogy méltó vagy hozzájuk. De a döntéseid súlya, úgy, ahogyan őseidet is végigkísérte, a te vállaidat nyomja, de persze nem kell egyedül cipelni ezt a hatalmas terhet. A barátaid - mert azok - azért vannak most itt, hogy melletted legyenek és támogassanak az utadon. Úgy érzem, lemondanának minden erebori kincsről, ha az életedről lenne szó. Mert nem az a legnagyobb kincs, ami a hegyben van Thorin, hanem ami a szívben – bökött a férfi mellkasára – és mindazokéban, akik képesek lemondani valami számukra nagyon fontosról, mert aki képes erre, az gazdagabb a tündéknél és a törpöknél. Az élet egyszerű dolgai többet érnek minden csillogó aranyérménél, sziporkázó gyöngyöknél, és még az Arkenkőnél is. Egy nap talán rájössz erre magad is, mert még tudom, nem érted mire gondolok. Régen én is sok mindenre vágytam, és még most is szárnyal a lelkem, ha ragyogó dolgot látok, de sok minden történt velem, hogy tudjam, amit kerestem, vagy amire áhítoztam, az már mind ott volt körülöttem, a kezem ügyében. Én lennék a legboldogabb, hogyha egy nap úgy ébrednél, már tudod a válaszokat a lelked kérdéseire... de az a nap még nagyon messze van. - Thorin döbbenten hallgatta a nőt.

- Nem vagy egyszerű halandó, ugye? Valamiféle tündebölcsesség van benned... bár, nem hajazol rájuk. Mondd, ki vagy te?

- A dúnadánok nem egyszerű halandók, de mégis azok. Nem létezik olyan, hogy tündebölcsesség, csak az élet, ami megtanítja az embert egy örök, nagy játékra, amit úgy hívnak, élet. Mindenki bölcs a maga élettapasztalatával, csak rajta múlik, hogy használja. Úgy, ahogy felelősségteljesen tanácsot adni is nehéz, úgy bölcsnek lenni is az. Én Artemys Samir Arador, a Dúnadánok urának tanácsadójának hetedik gyermeke vagyok. Legyen neked ennyi elég, mert a tudás ugyan jó dolog, de a legtöbb esetben jobb tudatlannak lenni egy-két dologban – mosolygott a nő a férfira – de ha jónak látom, majd mindent elmesélek magamról.

- Értem, türelmesen kivárom azt a napot, amikor elmeséled nekem az életedet, amit annyira rejtegetsz.

- Nem rejtegetem, és testvéreim sem, kilétünk mibenlétét. Thorin - lépett a férfi elé szorosan – szép dolog a bizalom, de nem egy embert láttam összeomlani, és végül meghalni, mert hátba támadták. Annyit elmondok neked a családomról, hogy apám és anyám a házasságuk miatt rengeteget szenvedett, pedig imádták egymást... de az úgynevezett családjuk, folyamatosan bántotta őket, és ez alól nem voltunk mi sem, a gyermekeik sem kivételek. Még a népem tagjai között is akadnak rossz emberek, és mondd, a te néped szerinted kivétel lenne? Ha tudnád, ki vagyok én, elítélnél? Tudnál ugyanúgy nézni rám, mint azelőtt? Megbíznál bennem? Kötve hiszem. Talán, ha jobban megismersz engem, és a testvéreimet, akkor talán, de nem biztos, úgy néznél ránk, mint ahogy elvártam volna a népeim tagjaitól. - A férfi felsóhajtott, és a nő vállaira tette a kezeit.

- Artemys... - a nő leintette.

- De, mint már mondtam, még messze az az óra, mikor mesélni fogok neked... addig is tartsuk meg azt a folyamatos civódás, mély ellentétet, ami köztünk van, mert ha ilyen ütemben haladunk félreértések sora alakul ki Dori élénk fantáziájának köszönhetően. Nem kedvellek annyira, amennyire egy barátot kell, de tisztellek, mint vezetőt. - Thorin megpaskolta a nő arcát.

- Néha elkápráztatsz, ahogyan beszélsz, mozdulsz, jó szerével a lelkembe gyalogolsz, és mindezt úgy, hogy közben ártatlan, bűbájos arcot vágsz. Már ismerlek annyira, hogy tudjam, mikor füllentesz vagy mondasz igazat...talán ezért kedvellek, persze, nem annyira - Ingatta mosolyogva a fejét - De jó volna nem áltatni magunkat azzal, hogy nem kedveljük a másikat nem tekintjük jó barátnak, bár, abban igazad van, hogy jobb lenne a félreértések miatt megtartani a közöttünk lévő ellentéteket.

- Egyetértek – bólintott a nő – bölcsen választott feleség – mosolygott a nő.

- Köszönöm a bókot kedves Artemys – csókolt a nőnek kezet a férfi.

- Most azt hiszed vicces vagy – húzta el a kezét a nő, majd a férfi csillogó szemét látva felnevetett, majd Thorin is követte a példáját.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés