- Hogy lehet valaki ilyen ostoba, mint te? – túrt a hajába Artemys, miközben a domboldalon sétált le – megint belemásztál olyanba, amibe nem kellett volna. Mi van, ha megint úgy jársz, ahogy az apjával? A jó szíved fog a sírba vinni... a jó szíved – motyogta a nő, majd megtorpant és az egyik fa törzsének támaszkodott – igen, ez visz a sírba, már érzem - tapintotta meg a mellkasát a nő – alig kapok levegőt... és, a legrosszabb, hogy már magamban is beszélek, mint egy félkegyelmű.  Mi jön még? - Indult tovább - nem elég a bajom. A bátyáim vadásznak rám, együtt utazok az idegesítő húgommal, a lökött öcsémmel, egy rakás félnótással, egy szenilis öreggel.... és még ennek tetejében pesztrálnom kell egy kölyköt. - Artemys tébolyultan a hajába túrt – kétségem sincs a felől, hogy megőrültem, és ezt csakis annak a mocsok, nagypofájú, idegesítő törpnek köszönhetem. Átok rád Thorin. Minden bajom oka te vagy – toporzékolt a nő – ha vagy annyira férfi, megjelensz itt nekem, és a bocsánatomért esedezel – hisztizte a nő. Ekkor valaki nekirohant és legurultak a meredek domboldalon. Artemysnek még ideje sem volt sikoltani, hiszen olyan hirtelen történt, hogy elfelejtett védekezni. Így csak azon volt minden erejével, hogy lerúgja az életére törő támadót. Keményen küzdött a rá nehezedő súllyal, mikor megálltak a domb alján.

- Áu, szállj le rólam – próbálta magáról letaszítani az ismeretlent.

- Artemys? - Hüledezett Thorin, mikor felismerte a nőt a hangjáról – jól vagy? - Tapogatta végig sebesülés után kutatva, amit a nő egy jól irányzott ütéssel jutalmazott - Hogy a fenébe kerülsz ide? - Fogta meg az arcát Thorin, miközben még nem szállt le a nőről. Artemyst kirázta a hideg.

- Te? - Sziszegte a nő – azért nem kellett volna ennyire sietned – ragadta meg Thorint Artemys és megperdülve az avarra szegezte a megszeppent törpöt – te aljas, te mocsok, te vadállat, majdnem megöltél! - Üvöltötte a nő.

- Maradj már csendben, meghall minket – fogta be a nő száját. Artemys a férfi mellkasára ülve próbálta lefejteni az ujjait a fejéről, majd reményt nem látva beleharapott Thorin ujjába, aki felszisszenve elrántotta.

- Normális vagy, te nő?

- Thorin úr – a férfi ijedten összerezzent, mikor meghallotta a dombtetőn a számára igencsak bosszantó női hangot. Artemys hunyorogva próbálta betájolni honnan jön az ismerős hang, de Thorin lerántotta magáról a nőt, és maga mellé húzta.

- Most csend legyen – suttogta – itt van a közelben. - Artemys fel akart állni, de a férfi visszanyomta – Itt maradsz most velem.

- Mi van? - Nézett rá döbbenten.

- Az a nőszemély nem hagy békén. Egész nap követ és kérdezősködik.

- Ki?

- A te Tillgelir barátod nővére... Dolin, vagy, hogy is hívják. Nálad is bosszantóbb lény.

- Thorin úr! Kérem, válaszoljon még néhány kérdésemre – futott el a tündeúton a nő, egy rakás jegyzettel. Artemys halkan felkuncogott, majd az avarba nevetett. Thorin ajka vékony lett a visszafojtott dühtől, ahogy figyelte a nőt, aki a lehető leghalkabban diszkréten rázkódott a nevetéstől.

- Nagyon vicces – fortyogott a férfi és felült, mikor Dolin eltűnt.

- A nagy Tölgypajzsos Thorin rettegve bujkál egy tünde lány elől. Ilyen még a regékben sincs – kacagta a nő, és az oldalát fogva nevetett – megesz ám.

- Nem szeretem, mikor kíváncsiskodnak, főleg, ha az illető egy tünde.

- Dolin ártalmatlan. Ő tiszteli és szereti a törpöket, akármilyen hihetetlenül is hangzik. Amíg a legtöbb hozzá hasonló szoba tünde magával és a természettel van elfoglalva, ő kutat. Azt el kell ismerned, hogy nem sok mindet lehet tudni rólatok, és Dolint ez érdekli, még a nyelveteket is megtanulta. Nagyon kitartó, addig fog téged üldözni, amíg legalább egy kérdésre nem feleltél. Hidd el, jobban jársz, ha felelsz neki, mert képes végigüldözni Középföldén.

- Rettenet – hanyatlott a fűbe a törp – még ez is. Nem elég nekem az, hogy te megkeseríted az életemet, még ő sem hagy békén.

- Mi az, hogy megkeserítem az életedet? Te vagy minden bajom okozója. Igen, jól hallottad Thorin, akinek panaszkodnia kellene, az én vagyok.

- És mi okból? – nézett rá a férfi felvont szemöldökkel – semmi okod a panaszra. Jól tartottunk... nem csaptuk le a fejedet.

- Hát, köszönöm szépen. Mi az, hogy jól tartottatok? Meglestél. Az ostoba unokaöcséd miatt leestem egy fáról, és majdnem meghaltam. Napokig alig éltem és te kétszer leütöttél... és ezért legyek hálás? – Állt fel a nő, és bokán rúgta a fekvő férfit, aki mintha meg sem érezte volna, ásított egyet, amíg Artemys könnybe lábadó szemmel elfordult.

- Elfelejtettem, hogy most papucs van rajtam – szipogta.

- Nyugodj le. Ami a meglesést illeti, nem állt szándékomban megnézni, hogyan fürdőzöl a patakban egy szál fehér ingben. Az almás dologról nem tehetek, Kili megkapta a büntetését, meg aztán, ha nem vagyok ott, és nem kaplak el, biztosan ott maradsz. Az, hogy leütöttelek, a te hibád. Nem akartál pihenni, miközben szörnyen festettél és egy nyomorult medál miatt vissza akartál menni egy orkoktól nyüzsgő pusztára, gondolhatod, hogy nem hagyhattam, hogy bajod essen. Így hát az tettem, amit kellett. - Artemys felfújta az arcát.

- Az a medál nem nyomorult, igenis fontos a számomra. Még szerencse, hogy Till megtalálta.

- Ennek azért örülök. Megmutatod nekem? Kíváncsi vagyok rá miért csaptál akkora hisztit.

- Azt lesheted törp. Neked soha – húzta fel az orrát a nő - és ha megbocsátasz, én mentem. További szép estét és jó menekülést. - Indult el, de megbotlott egy ágban és hasra esett. Thorin felnevetett, de azonnal meg is bánta, mert Dolin felsikkantott alig pár méterre tőlük.

- Hát ott van. Feltennék magának pár kérdést.

- A jó... - ugrott fel a férfi, és a vállára dobta a felállni készülő Artemyst, majd elkezdett szaladni.

- Tegyél le! – ütötte a nő.

- Túriel? Mit keresel vele? Mit keresel a vállán? Mi ez? - Ejtette ki a kezében tartott könyveket és jegyzeteket Dolin – várjatok meg! Ez magyarázatot kíván – kiáltotta utánuk. Artemys erősebben kezdte el ütni a férfi hátát.

- Fuss, te bolond, fuss az életünkért. - Sikoltotta a nő.

- Döntsd el mit akarsz.

- Fuss!!!

Artemys  kilesett a fák mögül óvatosan, de minden csendes volt, csak a tücskök játszottak a hegedűjükön.

- Valahol itt lehet még... érzem – suttogta a nő.

- Mit csináljunk? - Kérdezte Thorin.

- Két lehetőségünk van.

- Mik azok?

- Egy, beszélünk Dolinnal.

- Soha. Mi a másik?

- Követsz engem és elbújunk előle, van egy remek helyem, ahová nem jönne.

- Mutasd az utat.

- Rendben, de előtte kell nekem valami – mosolyodott el a nő, és egy épület felé nézett, és Thorint kiverte a víz... úgy érezte valamiben sántikál a nő.

Thorin kérdőn nézett a nőre, aki büszkén feszített egy apró barlang szájánál. A vízesés mellettük hangosan dübörgött a mélység felé.

- Ez a nagyszerű búvóhely? - Suttogta a férfi, és érezte, hogy legszívesebben lehajítaná a nőt a szikláról.

- Igen. Erről csak Till és Arathorn tud – a nő egy pillanatra elkomorodott – vagyis már csak én és Till. Gyere, hozd a piát. - Thorin vállat vont, és követte a nőt. Apró kis mélyedés volt, mintsem barlang, gondolta Thorin, miközben letette a földre a borral teli üvegeket, amit a nő elcsent. Artemys meggyújtotta a lámpát, és felakasztotta egy szögre. Thorin akkor vette észre, hogy nem csak egy mélyedés, vagy egy búvóhely, hanem egy kis zug, ahová az ember, ez esetben egy törp is, elmenekülhet valami elől. Ugyan asztal nem volt vagy székek, csak egy apró kőláda, amit szép vésetek díszítettek, valamiért otthonos volt. Artemys odament a ládához, és kivett belőle két párnát és két fakupát.

- Till mindenre gondol – nevetett fel és oda dobta az egyik párnát és kupát a férfinak.

- Mi ez a hely pontosan?

- Menedék a menedékben – mondta Artemys.

- Hogy érted? Mi elől akarna menekülni egy ember a tündék otthonában? - Kérdezte Thorin. Artemys elkomorult és leült a férfi mellé.

- Minden elől. - Nyitotta ki az egyik üveget és öntött a férfinak. - de főképp a múlt elől. - Thorin nézte a vörösbort, ami gyöngyözött a kupájában, és látta a saját tükörképét is.

- Megértelek.

- Egészségedre – koccintotta össze a kupáját Artemys Thorinéval.

- Neked is Arty. - Mindketten összemosolyogtak, őszintén.

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2014.12.17. 11:58 Konek0 "Csak fuss, csak fuss az életünkért!" Hát én szakadtam XDDD Már 3 napja csak a fejezeteid bújom szabad időmben :) Eleinte furán kezdődött, de aztán nagyon rákattantam a történetedre. Amit nálam írtál, hogy fel se érhetnek a tieid az enyémekhez... Nem győztél meg sajnálom. Te is igazán jól írsz, noha te is találsz kivetni valót a sajátodban, ahogy én is a sajátomban :)  A dúnadán téma egész érdekes meg tetszik ahogy bemutattad az új karaktereket. :D Csak arra figyelj, hogy ne válljanak a főszereplő/az író bábjaivá, ez egyes fanfictionoknél gyakori hiba. (No nem mintha én olyan nagy lóról beszélhetnék XD) Mondjuk én személy szerint nagyon gonosznak tartom, hogy Artyt mindenki veri, sértegeti, meglesik fürcsi közben és még hasonlóképen molesztálják, aztán még verik is ha szól érte XD  Viszont csodáltam is, hogy annak ellenére, hogy mikor már a tesóit befogadták és őt még mindig kiközösítették, nem keseredett el :) És rájöttem hogy igen, ez lehetséges és nekem se kell elkeserednem, ha ilyesmi történik :D Nagyon jól esett! Wow... jó sokat írtam oO Azt hiszem lesz mit olvasnod :)   Üdv: Konek0 Válasz: Szia :) Azért örülök, hogy tetszik és különös képen megtisztelve érzem magam, hogy olvasod és írsz hozzászolás. Köszönöm a tanácsot próbálom észben tartani. Örülök, ha írnak krítikát legyen az bármilyen azt tanulásnak veszem. köszike *.*. igen, az én drága kis mazohísta karakterem igen szegényt gyakran vágják kupán - azért néhol jógosan - de annyi biztos, hogy a történet előre hallatával változni fog ő is meg a társai is. Befogadják és szeretni fogják .P Arty sajnos nagyon nehéz esett és elviselni is igazi müvészet :) Köszönöm szépen, hogy írtál és hogy olvasol :3