Frerin a negyedik nap reggelén arra ébredt, hogy élesen süt a szemébe a fény. Mikor kinyitotta a szemét, látta, hogy a hóvihar elállt. Oldalra pillantva vette észre, hogy a nő magzatpózban összegömbölyödve alszik szorosan mellette, miközben az ő keze átkarolta a nőt. Óvatosan felemelte, és kikúszott az ágyból.

- Nem vagy te olyan ügyes, hogy úgy osonj el mellőlem, hogy ne vegyem észre. - Ült fel a nő és nagyot nyújtózott – Jó reggelt,Frerin. Mi a baj? Miért fogod be a szád?

- Azt mondtad, ha hozzád érek, kivered a fogaimat.

- Azért, mert álmodban átkaroltál, nem foglak a földbe döngölni… meg aztán, legalább nem fáztam. - Ugrott ki az ágyból. – öltözz és elindulunk. Nincsmessze a falu, ahonnan könnyen eljuthatunk Ered Luin-ba.

- És a reggeli?- Kérdezte kétségbeesve Frerin.

- Mi vagy te, hobbit vagy törp? Majd útközben eszel valamit. Este, amíg édes deden elaludtál mellettem, felkeltem, és összepakoltam, mikor biztosra vettem, hogy eláll a hóvihar. - Mutatott a két táskára, amik közül az egyik Freriné volt.

- De hát… – nyögte a férfi.

- Nincssemmi de. Indulunk és kész.

Frerin tanácstalanul nézett le a csizmájára, amire a nő egy fura valamit csatolt. Olyan volt, mint egy nagyobb szita.

- Mi ez? - Kérdezte végül.

- Ennek segítségével könnyebben haladunk a hóban. Délutánra a faluba kell érnünk vagy megfagyunk. Tavaszig meg nem maradhatunk - Frerin ámulattal figyelte a nőt, ahogyan megszorítja a szíjakat a csizmán - Nehéz elhinni, hogy nem láttál még ilyet, ezt egy törptől tanultam. - Frein dühösen kulcsolta össze a karjait.

- Én nemes vagyok.

- Azért ezzel nem dicsekednék ezek után, mert magadat minősíted – állt fel a nő, majd elindult. Frein, döbbenten ment utána, és fájó szívvel gondolt a nemrég elhagyott, pihe-puha melegágyra.

- Mesélj, miért is jártál erre? - Szólalt meg hosszú hallgatás után. Abban a négy napban, amíg össze voltak zárva, túl sok mindent nem tudott meg a nőről. Folyton a térképek fölött görnyedt és jegyzetelt egy bőrkötéses füzetbe. Ha megkérdezte mit csinál, nem felelt neki igazán, csak leintette és megdorgálta, hogy hagyja abba a kíváncsiságot.

- Dúnadán vagyok, vándor, kósza… csak úgy kószálgatok Középföldén. – Frerin összeszűkült szemmel meredt rá.

- Ez egy fajta dúnadán humor?

- Nem, ez tény.

- Amúgy mit csinál a te néped a kószálgatáson kívül?

- A határokat őrzik,vagdossák az orkokat és tanítják azokat a törpöket, aki túlságosan ostoba kérdéseket tesznek fel.

- Ez is tény.

- Nem, ez most dúnadán humor akart lenni. - Mosolygott gonoszan a nő.

- Fura egy nő vagy. Egyszer kedves vagy, egyszer meg pokróc… nagyon emlékeztetsz a bátyámra. - Lépdelt a nő mellett, és elgondolkozva a szakállát piszkálta.

- Megtisztelve érzem magam – morogta a nő.

- De én tudom, hogy ez egy fajta védekezés. Rájöttél, hogy kedvelsz, ezért most tapló vagy velem, mert félsz, hogy átváglak, megöllek vagy meghalok. Kedves tőled, de hidd el, egyik sem fog megtörténni. - Artemys a férfihoz fordult, szemei dühösen szikráztak.

- Elárulsz? Nem teszed meg, mert addigra megöllek. Megölsz? Ne nevettesd ki magad, nem vagy te olyan jó. Meghalsz? Kit izgat, szórok rád pár marék földet, és kész. - Indult el.

- Ez is védekezés – kiáltott utána – tudom, hogy kedvelsz, és te is tudod, hogy igazam van.

- Idegesítő egy személy vagy te… - Fújtatott a nő – fordulj fel.

- Miért mondasz nekem ilyet? Pedig együtt alszunk már napok óta– dalolta a férfi, miközben vidáman sétált el a nő előtt.

- Belefojtalak a hóba törp.- Fortyogott a nő.

- Nem kell mindent komolyan venned. Légy vidámabb – tárta szét a karjait a férfi – nézz körül, minden olyan szép. A fákon, az egész tájon sziporkázik a hó és a jégcsapok. A tó is milyen szépen befagyott – lépett előrébb a férfi.

- Frerin ne szórakozz, mert laza a hóóó – kiáltott fel a nő, mert a férfi megcsúszott, és a nő után kapva, őt is magával rántotta a domboldalon. Egymásba kapaszkodva csúsztak le sebesen, egyenesen a befagyott, apró tó felé. Artemys legnagyobb rémületére a tó közepén álltak meg. Frerin elismerően füttyentett.

- Ez nagyon jó volt. - Állt fel és kicsit csúszkálni kezdett – utoljára gyermekkoromban korcsolyáztam. Thorin akkor verte ki az első fogait, mikor pofára esett a jégen – nevetett fel mosolyogva az emlékre. Artemys rémülten állt fel.

- Ne mozdulj – suttogta – ez a tó nem állóvíz, egy földalatti folyó táblája… egy meleg vizű folyóé...- Frerin elsápadt.

- Nem volt elég neki a mostani párnapos hideg ugye, hogy jól befagyjon? - Kérdezte lehervadó mosollyal. A nő a fejét rázta. Artemys alatta jég megrepedt. – gyere felém óvatosan – nyújtotta a kezét Frerin.

- Nem lehet.

- Ha azt mondtam erre jössz, akkor erre jössz! – csattant a hangja. Artemys a férfi felé tartva a kezét, és a nőt is meglepve, egy pillanat alatt felkapta, és elcsúsztatta a jégen a part felé, egyenesen egy hókupacba. Frerin felsóhajtott, de ekkor erősebben megrepedt a jég, és még idejében ugrott el, nehogy beszakadjon a jég alatta. A kezdeti örömöt azonnal átvette egy rémült kiáltás, mikor kiszaladt alóla a talaj, és egyenesen a felállni készülő Artemys felé csúszott, akinek még ideje sem volt reagálni, így a férfi nekicsapódott.

- Azt hiszem, túléltük – motyogta Frerin a nő alatt – de jó kis kaland volt. - nevetett fel.

- Nincs annyi aranya a bátyádnak, hogy elviseljelek – morogta a nő, és gyomorszájon ütötte a férfit.

- Én is roppantul kedvellek – állt fel, nagy nehezen a férfi – várj már meg, Arty! - Kiáltott utána Frerin.

- Frászt! – kiáltotta vissza a nő.

Frerin, mikor utolérte a nőt, jobbnak látta, ha nem szól hozzá egy ideig… legalább pár óráig, amíg lecsillapodik.

- Az erdő ott a falué.

- Végre, már kezd lefagyni mindenem. - Dörzsölte össze a kesztyűjét a férfi – Alig várom, hogy ott legyek, felhajtok egy jó nagy tányér gőzölgő levest, egy még melegebb bárány ragúval és krumplival, leöblítve egy pofa sörrel, és az egészet megkoronázom egy tüzes fürdővel. - Sóhajtott fel a férfi.

- Egyetértek – bólintott a nő – de én inkább valami kevésbé faggyúsabb húst ennék.

- Például?

- Bármit, csak nem bárányt.

- Majd azt eszem, amit te. Együtt alszunk ma is? - Kérdezte a férfi – hiányozna a szuszogásod.

- Nem, mert nekem nem fog hiányozni a horkolásod. - Veregette meg a férfi vállát.

- Azért aludhatunk egy szobában is. Jobban örülnék, ha velem lennél, nem eshetne bántódásod, mintha egyedül, magányosan egy szobában aludnál, attól rettegve, mikor törnek rád. - Artemys a férfira meredt.

- Ez a veszély nem fenyeget, a falubeliek és az ide betérők nagy része ismer… nem bolondok, mint egyes törpök, akiket most nem nevezek a nevükön.

- Rám gondoltál? - kérdezte felháborodottan Frerin.

- Egy szóval sem mondtam ilyet.

- De gondoltad.

- Frerin – Fordult dühösen a férfi felé Artemys, de ekkor, nem messze tőlük a fák alatt, megreccsent valami és egyszerre rántották ki a kardjukat. Éles sikoly hallatszott, amit visszavertek a fák.

- Loretta – mondta Artemys és Frerin egyszerre, majd döbbenten néztek egymásra – te ismered? - Kérdezték egymástól szintén egyszerre. A nő a hóban ülve figyelte őket.

- Artemys kisasszony, Frerin úrfi – dadogta a nő, és holtsápadtan nézett rájuk – hát élnek? - Kérdezte remegő hangon.

- Mit értesz ez alatt, hogy élünk? - Kérdezte Artemys. Frerin a nő felé lépett, és a kezét nyújtva felsegítette a nőt.

- Két napig kereste magukat Frerin úrfi csapata, és a maga nagyapjának a szolgálói, mikor nem tért vissza. Azt mondták, hogy maguk elvesztek örökre. - Mondta a nő, miközben visszadobálta az almákat a kosarába – most jöttem el a nagyanyámtól, aki váltig állította, hogy látta a kegyelmetek szellemét.

- Habókos vén boszorkány – mondták egyszerre.

- De hála Mahalnak, élnek – nézett az ég felé a nő – ha a faluba érnek, azonnal írni kell a bátyjának Frerin úr, hogy él. Nem beszélve magáról,Artemys kisasszony.

- Nyugalom, nagyapám tudja, hogy élek. Nem az a fajta, aki elhisz egy-két ostoba szóbeszédet miszerint kifogott rajtam egy kis hócsata, ő ismer, tudja, mire vagyok képes. A jég hátán is megélek. De egyben igazad lehet – fordult Frerin felé, aki kivett a kosárból egy almát – neked szólnod kell a fivérednek, még mielőtt megemlékezős percet tartanának hős tetteidről.

- Mi az, hogy perc? Nagy tetteimet órákig lehetne mesélni.

- Fura, én egyetlenegyet sem hallottam. Menjünk, Loretta, messze elkóboroltál a falutól, hogy nagyanyádat kikérdezd a szellemekről.

- Csak tudni akartam igazak-e a hírek. Aggódtam magáért.

- Értem is? - Kérdezte Frerin. Loretta némán nézett a férfira, nyitotta a száját, majd összezárta.

- Hát… hazudnék, ha azt mondanám, hogy igen. - Futott Artemys után a nő.

- Nagyszerű, még egy konyhaleánynak sem hiányoznék. - Morgolódott a férfi.

- Nekem hiányoznál – nézett hátra Artemys mosolyogva.

- Ezt most mondod? Kíváncsi vagyok, mit mondasz, ha még egy éjszakát velem kellene töltened, a rémes horkolásomat hallgatva. - Loretta döbbenten sikoltott fel.

- Csak nem, kisasszony?Végre megállapodik? A kedves nagyapja rettentően boldog lesz. Főleg, hogy egy ilyen nagyhírű családba beházasodik, mint a Durinok.

- Loretta tévedsz. Nincs semmiféle házasság, csak ennek az ütődött fejében létezik – bökött Frerin felé – csak az ő fejében. - Loretta félrebiccentett fejjel meredt rá, és előrement.

- Szerintem várják meg a tavaszt, az olyan szép – mondta magának a lány. Artemys dühösen túrt a hajába.

- Beszélhetek ennek, olyan ostoba, mint az anyja, csak azt hallja meg, amit akar, de – Artemys elkapta Frerint a ruhájánál fogva – ha még egyszer ilyen marhaság elhagyja a szádat, esküszöm az összes ősömre és a tiedre,gyöngysort fűzök a fogaidból.

- Mi a bajod a fogaimmal? - Kapta a szája elé a kezét a férfi.

- Akkor másképp fogalmazok, nem kell azon gondolkodnod, kivel alapítasz családot, mert nem lesz mivel. Érthetően beszéltem? - Frerin nagyot nyelt, és hevesen bólogatott.

- Nézzék, már ott is van a falu – állt meg a nő, és a völgybe mutatott.