Frerin komótos lassúsággal nyitotta ki a szemét, hogy aztán összerezdüljön. Artemys fölötte állt és kíváncsian nézte, összefont karjaival és rikító zöld szemeivel.

- Arty?

- Nem, Durin. Szerinted? Vetkőzz, mehetsz fürdeni. - Intett a fejével egy hatalmas fából készült dézsa felé. - Még forró. - Frerin felült és maga elé húzta a takarót. – Most mi van? Nem akarsz fürdeni? - Nézett a nő kíváncsian felé.

- Előtted?- Cincogta Frerin. Életében egyszer sem fordult elő, hogy egy vadidegen nő előtt vetkőzzön le, vagy fürödjön meg előtte… persze, ha nem számolja azt, mikor az anyjával és a húgával fürdött ezelőtt sok-sok éve.

- Nem vagyok szégyenlős. - Frein szólásra nyitotta a száját, majd erőtlenül visszazárta.

- Megfordulnál, kérlek, nem volna ildomos, ha ruhátlanul látnál.

- Átöltöztettelek és megmosdattalak, ha azóta nem növesztettél, vagy hagytál el valamit, nem igazán mutatsz újat. – Ült le az asztalhoz a nő egy térkép elé – menj csak – intett hanyagul a nő. Frerin fél szemmel a nőt lesve levette az inget, ami hálóruhaként volt rajta, és gyorsan a vízbe merült. Hatalmas sóhajjal és könnybe lábadó szemmel meredt a nő felé.

- Ez rettentően jól esik.

- Az jó – rágcsált a nő egy kis szalonna darabot – örülök.

- Nem tudom meghálálni sehogysem a kedves gondoskodást. Talán feleségül veszlek – kuncogott a férfi.

- Hazakísérlek a fivéredhez, és kifizetsz, azzal történetesen megelégszem, nem kell nőül venned ahhoz, hogy törlessz.

- Finomabban is a tudtomra adhattad volna, hogy nem vagyok az eseted… bár, te dúnadán vagy. - Pöckölte a vizet – az esélyek mindig is ellenem játszottak. - Artemys a férfira nézett.

- Alig ismersz pár órája.

- Az apám életében akkor látta először az anyámat, mikor hozzáadták. Volt egy bemutatkozás, egy kedves kis gesztus, apám elduruzsolta, hogy milyen csinos a mennyasszony, anyám részéről, hogy milyen jóvágású a vőlegény, és kész. Összeadták őket és vége. Pár perc volt az egész, de boldogok voltak.

- Azoknak kellett lenniük. - Mondta a nő sötéten. Frein a nő felé fordult.

- Szerették egymást. Apám hónapokig sírt utána, mikor anyám váratlanul meghalt. Azt hitte, nem látjuk, mikor anyánk kedvenc ruháját szorítva magához rázkódik a zokogástól. Én láttam. Mi ez, ha nem szeretet?- Frerin dühös volt, de nem akarta kimutatni, de tudta, hogy a nő látja rajta. – szerették egymást – suttogott elfordulva a nőtől. Artemys felállt és a férfi mellé guggolt és rátámaszkodott dézsa oldalára.

- Nem akartalak megbántani. Elnézést, csak érzékenyen érint a kényszerházasság. - Vette el a férfi kezéből a tisztálkodásra beállított rongyot – rám is ez vár, ha nem vigyázok. Nagybátyám minden áron ki akar házasítani… az ő kezébe került a jövőm irányítása. - Kezdte el mosni a férfi hátát.

- Miért nem mész ahhoz, akit szeretsz? Biztosan van jelölt.

- Egy sincs. Nem igazán kedvelnek lévén, hogy apró és nagyszájú vagyok. Fivéreim és nővéreim sem könnyítik meg a helyzetemet, mert mindenhol, ahol tudnak, megbántanak.

- Nem szeretnek? - Fordult a nő felé.

- Féltestvéreim. Nővéreim erős bátor férfiakhoz mentek, fivéreim közül csak kettő nősült meg, akik úgy, mint nővéreim fent hordják az orrukat. Csak a húgommal és az öcsémmel vagyok jóban.

- Nem értem – ingatta a fejét – Thorinnal sokszor veszekszünk, de szeretjük egymást, ha kellene, meghalnánk a másikért. Húgom erős asszony, határozott és akaratos, sokszor rendre teremt – mosolyodik el a férfi – de minden kincsnél jobban szeretem. Soha nem bántanánk vagy árulnák el egymást.

- Az a te családod – nyújtotta a rongyot a férfinak – az enyém más. A nő felállni készült, de Frerin elkapta a kezét.

- Mesélnél a népedről? - Kérlelte – akármelyik dúnadánt kérdeztem, elutasított, de te mesélnél nekem? - Artemys halványan elmosolygott és leült a dézsa mellé, háttal a férfinak.

- Mire vagy kíváncsi?

- Mindenre, amit elmondhatsz. Kezdd az elején, minden mese onnan a legjobb. - Artemys elnevette magát.

- Furcsa egy törp vagy Frerin,Thrain fia. Hát legyen. Régen, nagyon régen, mikor még a legöregebb enetek is csemeték voltak, a Valák ajándékba adtak egy szigetet az embereknek hűségük jeleként. Egy gyönyörű csillag alakú szigetet, Númenort… a Dúnadánok királyságát…

Frerin élvezettel hallgatta a mesét a Valák tilalmáról, hogy nyugat felé nem hajózhattak, hogyan tanultak a tündéktől kultúrát, művészetet és minden más,Frerin számára szépen hangzó dolgokat. Érdeklődve hallgatta a nagy királyok nagy tetteiről, vagy királyok rossz döntéseinek sorát, ami megpecsételte az ott élők sorsát. Figyelmesen hallgatta, hogyan menekültek el a hűségesek a szigetről, és hogyan nyelték el örökre a szigetet a vad hullámok. Ámulattal figyelte, ahogyan a nő egyre jobban élvezi a mesét, hadonászik a kezével,vagy áll fel, hogybemutasson egy mozdulatot egy-egy nagyobb csatáról. Lélegzetvisszafojtva, szinte már tátott szájjal hallgatta az egy Gyűrű felemelkedését, majd rejtélyes eltűnését, és a többi hatalom Gyűrűinek a meséit.

- Apámnál van az egyik – szakította felébe a nő meséjét, és magára kanyarította szépen díszített ingjét – de ő már évekkel ezelőtt eltűnt. Talán már sohasem látom. Talán az ő életét sem tudom megmenteni – hajtotta le a fejét a férfi. Artemys gyengéden megérintette a férfi arcát.

- A reménytelenség csak bánatot okoz. Reménykedj, mert az erőt ad.

- És ha a félelmem valós?

- Apádnak ezt a sorsot szánta akkor Aule, és az ő döntéseit senki sem tudja felülírni. Még te sem, Durin vérvonalából sem.  - Frerin a nőre nézett és egy pillanatig valamiféle bánatot látott a szemében.

- Artemys – suttogta a férfi.

- De mi lenne, ha eltennénk magunkat holnapra? – szakította félbe a férfit, és hatalmasat ásított, majd lefeküdt a földre, ahol napok óta aludt.- jó éjszakát.

- Te ott fekszel?

- Az ágy foglalt – Fordult a fal felé a nő.

- Cserélhetünk.

- Jó helyen vagyok itt.

- Idefekhetsz mellém – mosolygott a férfi és várta a nő reakcióját, ami nem késlekedett sokáig, mert hozzá dobta a csizmáját. Frerin röptében elkapta a lábbelit és a földre dobta.

- Pedig itt a vissza nem térő alkalom, egy herceggel aludhatsz– mosolygott csábosan a nő felé, aki feléje fordult.

- Inkább egy hegyi troll - Fújta el a gyertyát a nő, és csak a kandallóban ropogó tűz világított.

- Hideg a padló Artemys – lágyult el a férfi hangja, és a nő kiérezte belőle az aggodalmat – alszom én a földön.

- Te még nem gyógyultál meg rendesen, pihenned kell. - Artemys arra lett figyelmes, hogy a férfi levágódik a földre – te meg mit művelsz?

- Ha nem vagy képes az ágyban aludni, alszom én is a földön. Nem gondolod, hogy míg egy nő a földön alszik, addig én a puha, meleg, ágyban?

- Eddig is ott aludtál. - Rivallt rá a nő.

- Eszméletlen voltam. - Fújtatott a férfi.

- Ne akadj fent a részleteken. Húzz vissza az ágyba! – ült fel Artemys.

- Nem! Menj te!  – helyezkedett el a férfi – aludtam már rosszabb körülmények között is, nem lesz új ez nekem. - Frerin fél szemmel figyelte, hogyan tipródik a nő.

- Jól van, legyen. - Kapta fel a nő a holmiját – legyen, de te is fent alszol. Nincs kedvem, hogy a megfázásban meggyötört testeddel járuljak a testvéreid elé. - Dobta az ágyra a takaróját és a párnáját a nő.

- Nem fogok hozzád nyúlni egy ujjal sem – emelte fel esküre a kezét a férfi. Artemys dühösen fordult Frerinhez, úgy, hogyaz orruk összeért.

- Ajánlom, mert kiverem a fogaidat abból a szép arcodból. - Feküdt le a nő. Frerin a nő mellé mászott.

- Nem hittem volna, hogy tetszik az arcom – mosolygott a férfi.

- Fogak, Frerin, gondolj a fogaidra. – suttogta vészterhesen a nő.

- Jó éjszakát,Arty – fordult az oldalára mosolyogva Frerin.

- Neked is, kicsi herceg – motyogta a nő álmosan.

- Köszönöm – suttogta a férfi, és életében először úgy érezte, hogy igazán boldog, mert van valaki a családján kívül, aki jóéjszakát kívánt neki.