Artemys idegesen túrt a hajába, mikor meghallotta a kürtöket, majd nem sokkal később egy ork zuhant melléjük holtan.

- Tündék – mondta Thorin, akár egy szitokszót, mikor kihúzta a nyilat az orkból ami a halálát okozta.

- Nagyszerű, csak ők hiányoztak – mondta maga elé Artemys, és a nyakához nyúlt, ahogyan mindig szokott, ha ideges volt, majd megdermedt. Nem volt ott a medálja. Bilbó feléje fordult.

- Jól vagy? Elsápadtál.

- A medálom. - Tapogatta a ruháját idegesen Artemys, majd mindenki döbbenetére ki akart mászni. Tristan kapta el a lábát és húzta vissza.

- Hová mászol, te ostoba?

- A medálom. Kiesett. Engedj el, megkeresem.

- A csudát. - Rántotta vissza – nem mászol ki egy rühes ékszerét.

- Fontos az nekem. - Hisztizett a nő.

- Az életednél is? - Ragadta meg durván az öccse.

- Igen. Annál is. Engedj már el te. - Húzta ki a karját a nő és újból mászni kezdett, de ekkora több kar ragadta meg és rántotta vissza.

- Engedjetek el – Kiabálta a nő. Rángatózott idegesen, ekkor Lea lépett oda. Artemyst hirtelen érte a pofon, amit kapott. Tántorogva, dermedten és megszeppenve nézet húgára, akinek szeme jegesen fúródott az övébe.

- Hogy mertél – fogta meg az arcát döbbeneten Artemys.

- Ne legyél önző. Ha most kimész, talán meghalsz. Nem ér az egész annyit, hogy meghalj.

- Te is tudod, milyen fontos számomra az a medál.

- Tudom, de a nehéz idők nehéz döntéseket hoznak. Meg aztán, azt sem tudod, hol hagytad el.

- Nem érdekel. Ha kell, előkerítem a föld mélyéről is – fordult vissza Artemys, de ekkor újból éles fájdalom érte a kupáját és megint sötétté vált a világ előtte. Thorin még időben kapta el a nőt, aki a földre zuhant volna.

- Idegesítő kis nőszemély a nővéretek. Egy nyomorult ékszerért ennyit hisztizni. - Dobta a vállára a nőt Thorin.

- Ha így folytatod, komolyan aggódhatok érte. Ennyi ütéstől még bolondabb lesz, mint volt – kulcsolta össze a kezét Tristan.

- Ennél aztán nem lehet bolondabb – morrant fel a törp.

- Erre van egy ösvény. - Mondta Dwalin. - Menjünk erre?

- Igen – mondta Bofur, majd mindenki követni kezdte. Lea még utolsóként visszanézett a nyílásra és remélte, hogy jó döntést hoztak, hogy nem engedték vissza Artemyst.

Lea nagyon is jól tudta Tristannal, hová is vezet az ösvény, és azt is, hogy Gandalf is tisztában van vele. De ők nem szóltak semmit, érezték, hogy a mágus a küldetés miatt, a térkép rejtélye okán tart oda, ahová az ösvény vezet. Fájdalom járta át mind a kettőjük szívét, mikor arra gondoltak, hogy nem csak Thorin és társai fogják úgy érezni, hogy Gandalf elárulta őket, hanem nővérük is, aki mindenáron el akarta kerülni mostani úticéljukat.

Bilbó, aki Thorin mögött ment, szomorúan nézte az ájult nőt, akit aznap már kétszer vágtak kupán. Sajnálta, hiszen ő nagyon is jól tudta, mennyire fontos neki az a kicsiny, meseszép ékszer. Emlékezett rá, hogy egyik éjjel, mikor a nő volt őrségben, megmutatta neki a tűz fényénél. Kör alakú, a közepén legömbölyített lyuk volt, de körülötte apró smaragd kövecskék voltak háromszög alakzatban, akár egy virág, és négy nagyobb darab rubin kő. Akkor Artemys azt mondta neki, hogy mikor ezt az ékszert megkapta, egy esküt tett annak, akitől kapta. „ Ha harcba szólít, én futok, ha azt kívánja, meghalok érte, és ha azt kéri tőlem, még a világgal is szembeszállnék”

- Szegény Artemys – suttogta maga elé.

- Túl forrófejű ez a lány – ingatta a fejét Gandalf – de megértem ragaszkodását az ékszere iránt, de ha erről van szó, soha nem tud józanul gondolkodni. Majd beletörődik a veszteségébe, Bilbó, a sajnálattal nem fogunk rajta segíteni.

- De hát elvesztette a legdrágább kincsét.

- Az itt jelenlévők többet is veszítettek már el egy ékszeren kívül... ő is megérti majd, meglásd.

- Bár történne valami csoda, hogy visszakapná.

- Nem léteznek csodák – morrant fel Thorin, majd megdermedt mikor kilépett a fénybe. A törpök tátott szájal meredtek le a völgybe, ami olyan volt, akár egy meseszép varázslat a régi regékből. Bilbónak, aki még életében a Megyén kívül nem igazán volt máshol, minden új csodaszép volt, de az, amit megpillantott minden szép szót vagy gyönyörű gondolatot felülírt. A völgyben vízesések szikráztak a napfényben, mintha megannyi táncos lábú, ezüst ruhájú tündér lennének. Az erdők szebbek, ragyogóbbak voltak bármelyiknél, amit eddig látott, és mintha minden falevél, ág és gally külön életet élt volna a meleg szélben. A házak, amelyek egybefüggően érték, karolták át egymást, meseszerűnek tűntek, mintha nem evilághoz tartoztak volna.

- Amit láttok, az az Utolsó Meghitt Otthon a tengertől Nyugatra – mondta Gandalf – persze a köznyelv másképp ismeri.

- Völgyzugoly – suttogta maga elé a hobbit. Thorin, aki Bilbó mellett állt, mély levegőt vett dühében,

- Az ellenség kezére juttattál minket.

- Ne bolondozz, Tölgypajzos Thorin, az egyetlen ellenérzés, ami itt van, az az, amit te hoztál magaddal. Elrond úr segítsége kell a térképhez. Tedd félre a sértett büszkeségedet, vagy a küldetésed már az elején elveszik.

Thorin felmordult és eligazította a vállán a nőt.

- Ellenezni fogják. Le akarnak majd beszélni.

- Természetesen ezt teszik, ezért fogok ÉN beszélni. Tapintat és sok kedvesség kell ide, és nem egy makacs, büszke törp sértett károgása. És most menjünk. - Majd hirtelen megtorpant – Lea, Tristan, menjetek előre, jól venné ki a dolog, ha ti mennétek elől. És Thorin, jobb volna nem megemlíteni, hogy kétszer is leütötted Artemyst. Ők hárman nagy tiszteletnek örvendenek itt. Főleg Artemys.

- Ki hitte volna, hogy ez a nő ilyen fontos is tud lenni – morgolódott.

- Artemys apja népének vezetőjének a tanácsosa volt és egyben az egyik vezér. Ne becsüld le a származását, Thorin, bár lehet, hogy nem nemesi vérű, tettei, amit fiatalon tett, igencsak nemesek.

- Hogy érted, hogy fiatalon? Hány éves ez a lány?

- 97 múlt a tavasszal – szólalt meg Bilbó.

- Férjhez kellett volna mennie, nem a vadonban mászkálnia.

- Úgy, ahogy a te néped asszonyai sem akarnak néha férjhez menni, Thorin, úgy Artemys sem akarja még elkötelezni magát. Legalább is egyszer nekem ezt mondta, mikor én magam is a szemére vettetem, hogy ideje lenne férjhez menni. Nagyon dühös lett rám, válogatott átkokat szórt, hogy hogy merek beleavatkozni az életébe – sóhajtott fel a mágus - De ha így folytatja, tényleg nem éri meg azt, hogy akárki is nőül kérje.

- Kinek kellene egy harcos némber, akinek nem lehet megálljt parancsolni? Nem szeretek nőkre kezet emelni, de ez a fruska kihozza belőlem az elfojtott dühöt.

- Nem tudom, mit ártott nektek. Szerintem nagyon kedves és mosolygós lány.

Thorin és Gandalf döbbenten meredt a hobbitra.

- Te meg kiről beszélsz, fiam? - Nézett rá csodálkozva a mágus.

- Artemysről, ki másról?

- Hogy nem róla, az biztos.

- Azért, mert veletek nem kedves és nem mosolyog rátok, az nem jelenti azt, hogy nem az. Velem mindig rendes és sok legendát, dalt és régi verset elmesélt... Még régi tünde dalokat is eldúdolt nekem. Csak venni kéne a fáradságot és kedvesen beszélni vele, nem leütni vagy felkaron ragadni. - Nézett szúrósan Bilbó Thorinra, majd előrébb ment.

- Ez a hobbit mikor vált ilyen szemtelené? - Morrant fel Thorin.

Lea megállt, mikor átjöttek a hídon, velük szemben egy hosszú lépcsősor állt, majd megpillantotta a lépcső tetején Lindírt.

- Mae govannen Mithrandir!- Szólalt meg Gandalfra nézve, majd Leara és Tristanra mosolygott – Ni veren an (gi) ngovaned.

- I 'ell mîn . – hajoltak meg Lindir előtt Lea és Tristan.

- Már hírül adták érkezésetek. Mondta Lindír.

- Elrond úrhoz jöttünk – mondta Gandalf már a közös nyelven.

- Elrond uram nincsen itt. Ingadta a fejét a tünde.

- Hol van? Kérdezte a mágus.

Ekkor a nemrég hallott kürtszót hallották meg, és meg pillantották a lovakon beügető tündéket. Thorin azonnal riadót fújt.

- Tömörüljetek.

Bilbót Bofur maga mögé lökte, úgy ahogy Leat Kili, csak Tristan és Gandalf volt a körön kívül, mikor a tünde lovasok körülzárták a csapatot.

- Gandalf – szólalt meg lova magasáról Elrond

- Elrond úr – hajtotta meg magát a mágus. - Hol jártál?

- Farannem ‘lamhoth i udul o charad. Szólalt meg Elrond tündé ül  - Valami vagy valaki ide vonzotta őket. Ugrott le a lóváról és már a közös nyelven beszélt.

- Azt hiszem, azok mi voltunk. - Mondta Gandalf zavartan.

- Hát igen... - Mosolygott Elrond, ekkor kissé előlépett Thorin is.

- Túriel – kiáltotta el magát az egyik tünde és Thorin felé lépett – Mi lelte szegényt? – mondta Thorinak szegezve a kérdést a közös nyelven. Hosszú, fekete hajú, fiatal tünde fiú volt, füstszürke szemekkel, amik éppen riadtan meredtek a törpre.

- Hogy kivel?

- Túriel... te Artemysnek ismerheted. Akit a válladon cipelsz, mint valami zsákot.

- Elájult – szólalt meg Gandalf, mentve a menthetőt. Szegény, az utóbbi időben rengeteg baj érte.

-Tillgelir, savo Túriel. Intett Elrond a fiúnak.

- No, hîr vuin. Hajolt meg a tünde - Add ide, én elviszem innen. - Kapta le Thorin válláról a nőt, még mielőtt az megmozdulhatott volna. Tillgelir a karjaiba kapta és elment. Elrond a fejüket lehajtó Leara és Tristanra nézett.

- Legyetek ti is üdvözölve, Aglaril és Hirion, menjetek nyugodtan a nővéretek után.

A két testér meghajolt és Tillgeril után eredtek.

- És légy te is üdvözölve, Tölgypajzsos Thorin, Imradrisban.

Tünde-Magyar: Lehet, hogy rosszul szerkesztettem össze.... szólj rám LuCy, ha rosszul csináltam.

Mae govannen Mithrandir! -Isten hozott Mithrandir!

Ni veren an (gi) ngovaned - Örülök, hogy ismét találkozhatunk drága barátaim.

I 'ell mîn - Mi is örülünk a megtiszteltetésének.

Farannem ‘lamhoth i udul o charad. - Ork csapatra vadásztunk, ami délről jött fel ide.

Tillgelir, savo Túriel.- Tillgelir vidd el Túrielt.

No, hîrvuin. -Igen is. Vagy valami hasonló

Javítok: Wilwarin, Yuki és Cassy

Magyarról tündére fordított: LuCy

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés