Thorin a tűz mellett fekvő Artemyst figyelte, akit Lea ápolt nagy gonddal, miközben Bofur a sapkáját idegesen forgatta a kezében.

- Ugye felébred? Nem lett semmi baja... mármint tartós? Kérdezte aggodalmasan a törp. Lea halványan elmosolygott és a fejét rázta.

- Természetesen nem. Azért nem ébredt fel eddig, mert erős altatót adtam neki, a zuhanás közben jó pár helyen megütötte magát, így legalább nem panaszkodik a fájdalomra – kuncogott fel a nő - De azt hiszem, hamarosan úgyis felébred. Fájni fog a feje, erősen szédülni fog és egy-két helyen a lábát is fájlalni fogja, de ha már morogni tud, akkor nem lesz semmi baja már és ha már – Lea halkabban kezdett beszélni és Bofurra kacsintott - már Thorinnal veszekedni tud, majd akkor gyógyultnak tudom mondani - Kuncogta a nő – Artemyst kemény fából faragták. Esett már le magasabb fáról és történt vele rosszabb is. De van egy olyan érzésem, hogy egy ideig kerüljétek az almaszedést vele.

- Értem – nyugodott meg a törp. Lea a szeme sarkából látta, hogy Thorin is megkönnyebbülten sóhajtott fel.

- Köszönöm neked, hogy idehoztad – fordult a férfi felé. Thorin dacosan elrántotta a fejét felőlük és összekulcsolt kézzel csak ridegen felelt.

- Ennyit megtehettem, ha már ezek miatt az ostobák miatt pottyant le a fáról. Lea a szuszogó nővérét figyelte.

- Mondd, most mi lesz, hogy Gandalf elment? Miért nem akarod megfogadni egy mágus szavát, aki mégiscsak többet tud Középföldéről, mint az itt jelenlévők? Mégiscsak az Istárok egyike.

- A tündék az ellenségeink. Cserbenhagytak minket mikor szükségünk volt rájuk. Nem megyek Völgyzugoly közelébe, ha Gandalf nem akar nekünk segíteni, akkor is boldogulni fogunk. Morrant fel a törp és a kezeit ökölbe szorította a visszafojtott dühtől. Lea felsóhajtott, tudta, hogy a férfi ezt válaszolja majd.

- Ha a térkép titkát nem fejtitek meg, mit sem ér a küldetés – nézett rá Lea sötéten – merő dacból és elvakult büszkeségtől fűtve nemhogy segíteni nem tudsz a népeden, hanem talán az utolsó reményeteket is elveszítitek, hogy Erebort visszaszerezzétek. A bosszútól lángoló szív soha sem vezet jó útra, csak még sötétebb lesz a jövő, ahová haladni akarsz. Ne feledd Thorin, nemcsak a te érzéseid, vagy jövőd felett döntesz, hanem a népedén is. Király vagy és a döntéseidnek nagyobb a súlya, mint hinnéd. Thorin felállt, és lassú léptekkel a nő felé sétált, közben a szavai olyan ridegen csengtek, akár a jég.

- Mit tud egy egyszerű dúnadán vándor az én népem szenvedéseiről? Talán titeket is sárkány üldözött el a hazátokból? Talán mindeneteket elveszítettétek? Mit tud egy olyan fiatal nő, mint te milyen a reménytelenség?

- Nem tudom milyen, mikor egy sárkány lecsap Thorin, de az tudom, milyen üldözve lenni. A népemet vadásszák az orcok, a hazánkat rég elveszítettük. Nektek vannak otthonaitok a Kék hegységben és a vasdombokon, van királyotok... de nekünk csak a remény maradt, hogy egy nap újból lesz hazánk és királyunk. Állt fel Lea és elsötétült pillantással meredt a törpre – és, hogy én mit tudok a reménytelenségről, azt had tartsam meg magamnak. A sajnálkozás a múlton nem vezet előre, csak hátra... veled ellentétben nem a múltban, hanem a jelenben élek. Thorin szólásra nyitotta a száját, de a nő leintette – Ne is mondj semmit. Bofur, segíts nekem megkeresni Tristant, nála vannak a gyógyfüveim, amik kellenének. A törp bólogatva felállt és elindult a nővel, otthagyva a megdöbbent Thorint.

- Vigyázz addig a nővéremre! – kiáltott még vissza Lea. Thorin felmordult és kelletlenül leült a nő mellé, aki halkan szuszogott. Csak ők ketten voltak a táborban, a többiek Kilit és Filit vigasztalták, akik a pónikra ügyeltek Tristannal, vagy éppen valami rejtélyes módon dolguk akadt.

- Nagyszerű, mi vagyok én – dünnyögte maga elé és ösztönös mozdulatokkal elintézte a nőn a rá terített pokrócot – nehéz elhinni, hogy egy egyszerű fáról leesés így kiütött téged – mondta csak úgy maga elé a férfi, miközben eltűrte a nő arcáról a hajszálakat. Furcsán nyugodtnak tűnt. Nem állt haragosan és gondterhelten a szemöldöke, nem volt bánatos az arca... egyszerűen csak nyugodtnak tűnt. Vonásai megenyhültek, tisztákká, ragyogóbbá váltak. Thorin, bár maga sem tudta miért, végigrajzolta a nő arcának ívét, nyaka vonalát. A bőre puha és selymes volt. Abban a töredéknyi pillanatban Thorin először látta meg benne, hogy Artemys nem csak egy bosszantó lény a csapatában, hanem egy törékeny nő. Furcsának találta, és kissé mulatságosnak a gondolatot, hogy az a nő, aki folyton azzal henceg milyen erős és bátor, s akár szembeszállna egy tucat orc-kal, most ott fekszik a földön, mert leesett egy almafa legtetejéről.

- Vizet – suttogta a nő a mély csendben, ezzel kizökkentve a férfit a gondolataiból. Artemys alig nyitotta ki a szemét, úgy meredt a férfira – vizet – mondta újfent, és a hangja olyan halk volt, hogy Thorinnak közelebb kellett hajolnia, hogy meghallja mit is mond a nő. Artemys lassú mozdulatokkal feléje nyúlt – vizet. Thorin bólintott. Gyengéden felültette és az odakészített tömlőből lassan megitatta.

- Elég? - Kérdezte halkan. Artemys bólintott és erőtlenül neki dőlt Thorinnak, és aludt tovább – mit adhatott Lea neked, hogy ilyen kába vagy? - Kérdezte saját magától.

- Altató és fájdalomcsillapító hatású gyógynövény keveréket adtam be neki. Fehér fűzfakéreg az egyik alkotója, ha tudni kívánod, de a többi titkos családi recept - szólalt meg Lea. Thorin óvatosan visszafektette a nőt, és Leára nézett.

- Hol voltál ilyen sokáig? - Suttogta.

- Nem találtam a fiúkat, így megkellett keresnem az öcsém tarisznyáját...

- A pónik?

- Thorin! - Jelent meg Fili – baj van, Bilbó veszélyben van.

- Nagyszerű – Ugrott fel – még ez is.

Bár, Lea nehéz szívvel hagyta ott nővérét, a többiek után eredt, a sötétségben magához véve hosszú lándzsáját. Halkan odaosont Glóin mögé.

- Mi történt?

- Még semmi. Lea a tűz köré gyűlt trollokat figyelte, akik élénk érdeklődést tanúsítottak Bilbó felé.

- Valamit csak tennünk kell. Még a végén az üstben végzi – suttogta Lea – Thorin, nem lapulhatunk itt.

- Ötlet? Fordult feléje a férfi, de hirtelen Kili kitört, és a trollokra szegezve a kardját elkiáltotta magát.

- Engedjétek el!

- Mi van? Kérdezte a három troll egyszerre. Bilbó könnyes szemeket meresztett a jövendőbeli megmentője felé.

-Azt mondtam, engedjétek el. - Vetette meg a lábát Kili.

- Ez sem rossz ötlet – mondta Lea.

- Komolyan, nem is tudom ki a bosszantóbb, a nővéred vagy az unokaöcsém? - Morrant fel Thorin.

- Hát akkor kapd el – hajította el Bilbót a troll egyenesen Kili felé, aki eldobva a kardját, elkapta a remegő hobbitot.

- Most – kiáltotta el magát Thorin, erre Lea, Tristan és a törphad egyszerre kiviharzott hatalmas csatakiáltással a bokrok sűrűjéből. A trollok haragtól fűtve próbálták el-el csípni a gyorsan mozgó törpöket, de mindhiába, azok ahol érték, vágták, ütötték, szúrták őket. Akármerre léptek törpök vették őket körbe.

- Zsákokat! Hozzatok zsákokat! Dugjuk őket zsákokba – harsogta az egyik troll. Lea egy ügyes mozdulattal a földbe döfte a lándzsáját, majd átreppent az egyik troll felett, aki lehajolt, - hogy nyakon ragadja Orit - és a tőrjével felhasította egy kis részén annak a hátát. A troll fájdalmasan felüvöltött, és a nő után kapott, de Tristan egy gyors mozdulattal a vastag kézfejére csapott. Kili derékon ragadta Leát, és átpörgette Dwalin mellé, aki éppen az egyik troll pofájára csapott. Ez így ment hosszú percekig, amikor az egyik troll észrevette Bilbót, aki éppen a pónikat engedte szabadon. Mivel gondolta, hogy a törpöknek fontos lehet ez az apró kis lény, gyorsan megragadta.

- Dobjátok el a fegyvereiteket, vagy kitépjük a karjait – mondta fenyegetően az egyik a három troll közül, akik Bilbót fogták... Thorin tehetetlenül a földbe szúrta a kardját és így követte az összes többi fegyver, hogy aztán mindenki a zsákban, vagy éppen a nyárson végezze felkötözve.

- Legalább Arty túléli – mondta kis idő után maga elé Bilbó – szegény, biztosan aggódni fog értünk. - Biggyedt le az ajka a hobbitnak – szörnyű ez a vég.

- Micsoda szerencséje van a boszorkánynak – sóhajtott fel Kili, hogy aztán felordítson a fájdalomtól, mert Lea minden figyelmeztetés nélkül lefejelte.

- Boszorkány a nénéd, nem a nővérem – rivallt rá. Kili könnyes tekintettel meredt a nőre, aki olyan szemeket meresztett rá, mint az anyja, mikor igencsak rosszat tett.

- Sajnálom – nyögte végül, nagy nehezen.

- Talán idetalál és segít nekünk – mondta Glóin reménykedve.

- Azok után, ahogy viselkedtetek vele, kétlem. - Mondta sötéten Lea. Bombur a nőre meredt.

- Értetek csak eljön. Mégis a testvérei vagytok.

- Ha mégis idejön, nagyobb eséllyel kerül mellénk, mintsem, hogy segíteni tudjon. Erős főzetet csináltam neki. Lea a tábor felé tekintett – Remélem, nyugton marad.

- Nem így akartam meghalni – motyogta maga elé a hason fekvő Fili.

- Reménykedjünk, hogy nem sülnek olyan gyorsan a többiek. Közel a reggel, és a napfény minden árnyat szertefoszlat - mondta Lea és reménykedett, hogy a pirkadat közeleg.

Javították: Cassy és Yuki

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés